Newyear: A húr remeg
remegnek a falak
egy dal mindent felkavar
rozsdazöld kilincseit
feszegeti a múltnak
… nemrég még elakadt
ha megjelent
egy-egy arany
hajzuhatag
… de nem lett új tavasz
a játszó sugarak alatt
közöny indái fonták be
a homlokokat
hideg acélszemek
mondtak ítéletet
… a vágyak trónja
régóta üres
… a húr remeg
a záró akkordokat még
nem nyelte el
az est
(teljesen)
Kun Magdolna: Legyél nekem
Legyél a félelmem csendszavú őre.
Könnyillatú ébredésem álomharcosa.
Mosolygó pillanat a sodródó időben,
Ha túl sokszor üt rám Isten ostora.
Legyél szerény jövőm vég nélküli perce.
Egy tiltott szívdobbanás rejtett dallama,
Hogyha minden remény haldokolni látszik,
Egy feléledő ritmus még életben tartsa.
Legyél csalódásom vigaszt hozó napja.
őrizd két szemeddel a fény pillanatait,
Hogy minden, ami álom valósággá váljon,
S csillaggá ragyogja a mosoly nyomait.
.kaktusz
Tudod arra gondoltam,
talán az eredeti terv szerint,
az ember tökéletes műnek készült,
olyannak,
amit felületesen átlapozni nem elég,
aki érteni szeretné,
annak el kelljen benne mélyedni,
ahogy egy igazi nagy műhöz illik,
amit kevesebben vesznek a kezükbe,
még kevesebben értenek,
de aki kíváncsi rá,
az rá időt szán,
akit érdekel a lényeg,
megkeresi, ha rátalál,
gazdagabb lesz tőle,
az életét kíséri végig ,
de a mű, vagyis az ember
rájött útközben,
lehetne népszerűbb sokkal,
sokkal olvasottabb,
ha engedne magából,
ha könnyedebb,
kevésbé igényesebb lenne,
ha kevesebb a mondanivalója,
több lehet a rajongója,
igaz,
csak ideig-óráig,
csak amíg átlapozzák,
csak amíg kiolvassák,
s mert semmi különöset nem találnak,
mint olvasottat kipipálják,
a sorsa,
mint minden könnyű kis regénynek,
amit olvasnak sokan,
de ami mély nyomot nem hagy,
az ember arra vágyik,
hogy sokan olvassák, és legyen,
aki az olvasmányban el is merül,
de az csak keveseknek sikerül,
hogy egyszerre legyen mély értelmű,
és mindenki számára érthető.
2010. szept.04.
Tóth Árpád: Madárcsicsergés...
Madárcsicsergés,
Nyitott könyvemen napos lombok árnyéka reszket
Ó, betűk, napos élet szürke árnya,
A lap szélén egy apró sugár
fut végig.
Igen,
A fák nem nőnek az égig.
Szabó Lőrinc: Képzelt képzeleteddel
Képzelt képzeleteddel képzelem,
hogy idegondolsz, kedves, mialatt
gyors kerék visz: sóvár magányomat
hívja magányod, együtt vagy velem,
ahogy veled én, és ahogy nekem
vigaszt csak képzelt jelenléted ad,
fájdalmad fájdalmamban érzi csak
enyhülni szorítását szíveden.
Képzelt képzeleteddel képzelem,
hogy együtt vagyunk: az enyém kevés
volna, magában, míg így, szüntelen
kettőződve, mint tündér repesés
hoz-visz-cserél s egyszerre két helyen
egymásba zárva tart a szerelem.
József Attila: KOPOGTATÁS NÉLKÜL
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.
Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.
Nagy László:Tűz
Tűz
te gyönyörű,
dobogó, csillag-erejű
te fűtsd be a mozdonyt halálra,
hajszold, hogy fekete magánya
ne legyen néki teher,
tűz
te gyönyörű,
ihlet, mindenség-gyökerű,
virágozz a vérző madárban,
égesd hogy a sorsot kimondja,
nem a hamuvá izzó csontja,
virrasztó igéje kell,
tűz
te gyönyörű,
jegeken győztes-örömű,
ne tűrd, hogy vénhedjünk sorra
lélekben szakállasodva,
hűlve latoló józanságban,
ahol áru és árulás van,
öltöztess tündér-pirosba,
röptess az örök tilosba,
jéghegyek fölé piros bálba,
ifjúság királya,
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
