Csak úgy: Tiszta szívvel
Álmaimból riadva éjjel
még felsírok hangtalan
szemem könnyben ázik
bár tudom mily hasztalan
Még hallom a dallamot
lábam lépné ritmusát
még dobbantja a szívem
utolsó taktusát
arcom párnámba fojtom
s sikolt a néma fájdalom
Rám törnek éji árnyak
s nincs immár oltalom
szélesre tártam lelkem
s lám most beleszakad
hát tiszta szívvel szeretni?
már tudom: sosem szabad
Ady Endre: Láttalak...
Mosolyogva néztél,
Éppen úgy, mint akkor,
Mikor megigéztél.
Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor azt sugtad:
Édesem, szeretlek!
Láttalak a multkor,
Mosolyogva néztél,
Gyönyörű vagy most is,
De meg nem igéztél.
Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor hazudtad
Ezt a szót: Szeretlek
Kányádi Sándor: Viseltes szókkal
vannak vidékek ahol a szerelem
akár a harmat az árnyékos helyen
tavasztól őszig őrizgeti magát
szerény hasonlat de illik rám s terád
félszeg is mint az iménti asszonánc
de időt-jelző mint arcunkon a ránc
vannak vidékek ahová nehezen
vagy el sem ér a környezetvédelem
kimossák sóid kasza is fenyeget
csupán a harmat táplálja gyökered
tisztások széle északos vízmosás
ha annak vennéd hát legyen vallomás
vannak vidékek ahol csak úgy lehet
megmaradnunk ha kezemben a kezed
és a viseltes szónak is hamva van
ha félárnyékban s ha nem is boldogan
száríthat szél és süthet hevet a nap
míg a harmatból egy csöppnyi megmarad
Newyear: A húr remeg
remegnek a falak
egy dal mindent felkavar
rozsdazöld kilincseit
feszegeti a múltnak
… nemrég még elakadt
ha megjelent
egy-egy arany
hajzuhatag
… de nem lett új tavasz
a játszó sugarak alatt
közöny indái fonták be
a homlokokat
hideg acélszemek
mondtak ítéletet
… a vágyak trónja
régóta üres
… a húr remeg
a záró akkordokat még
nem nyelte el
az est
(teljesen)
Kun Magdolna: Legyél nekem
Legyél a félelmem csendszavú őre.
Könnyillatú ébredésem álomharcosa.
Mosolygó pillanat a sodródó időben,
Ha túl sokszor üt rám Isten ostora.
Legyél szerény jövőm vég nélküli perce.
Egy tiltott szívdobbanás rejtett dallama,
Hogyha minden remény haldokolni látszik,
Egy feléledő ritmus még életben tartsa.
Legyél csalódásom vigaszt hozó napja.
őrizd két szemeddel a fény pillanatait,
Hogy minden, ami álom valósággá váljon,
S csillaggá ragyogja a mosoly nyomait.
.kaktusz
Tudod arra gondoltam,
talán az eredeti terv szerint,
az ember tökéletes műnek készült,
olyannak,
amit felületesen átlapozni nem elég,
aki érteni szeretné,
annak el kelljen benne mélyedni,
ahogy egy igazi nagy műhöz illik,
amit kevesebben vesznek a kezükbe,
még kevesebben értenek,
de aki kíváncsi rá,
az rá időt szán,
akit érdekel a lényeg,
megkeresi, ha rátalál,
gazdagabb lesz tőle,
az életét kíséri végig ,
de a mű, vagyis az ember
rájött útközben,
lehetne népszerűbb sokkal,
sokkal olvasottabb,
ha engedne magából,
ha könnyedebb,
kevésbé igényesebb lenne,
ha kevesebb a mondanivalója,
több lehet a rajongója,
igaz,
csak ideig-óráig,
csak amíg átlapozzák,
csak amíg kiolvassák,
s mert semmi különöset nem találnak,
mint olvasottat kipipálják,
a sorsa,
mint minden könnyű kis regénynek,
amit olvasnak sokan,
de ami mély nyomot nem hagy,
az ember arra vágyik,
hogy sokan olvassák, és legyen,
aki az olvasmányban el is merül,
de az csak keveseknek sikerül,
hogy egyszerre legyen mély értelmű,
és mindenki számára érthető.
2010. szept.04.
Tóth Árpád: Madárcsicsergés...
Madárcsicsergés,
Nyitott könyvemen napos lombok árnyéka reszket
Ó, betűk, napos élet szürke árnya,
A lap szélén egy apró sugár
fut végig.
Igen,
A fák nem nőnek az égig.
Szabó Lőrinc: Képzelt képzeleteddel
Képzelt képzeleteddel képzelem,
hogy idegondolsz, kedves, mialatt
gyors kerék visz: sóvár magányomat
hívja magányod, együtt vagy velem,
ahogy veled én, és ahogy nekem
vigaszt csak képzelt jelenléted ad,
fájdalmad fájdalmamban érzi csak
enyhülni szorítását szíveden.
Képzelt képzeleteddel képzelem,
hogy együtt vagyunk: az enyém kevés
volna, magában, míg így, szüntelen
kettőződve, mint tündér repesés
hoz-visz-cserél s egyszerre két helyen
egymásba zárva tart a szerelem.
József Attila: KOPOGTATÁS NÉLKÜL
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.
Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.
Nagy László:Tűz
Tűz
te gyönyörű,
dobogó, csillag-erejű
te fűtsd be a mozdonyt halálra,
hajszold, hogy fekete magánya
ne legyen néki teher,
tűz
te gyönyörű,
ihlet, mindenség-gyökerű,
virágozz a vérző madárban,
égesd hogy a sorsot kimondja,
nem a hamuvá izzó csontja,
virrasztó igéje kell,
tűz
te gyönyörű,
jegeken győztes-örömű,
ne tűrd, hogy vénhedjünk sorra
lélekben szakállasodva,
hűlve latoló józanságban,
ahol áru és árulás van,
öltöztess tündér-pirosba,
röptess az örök tilosba,
jéghegyek fölé piros bálba,
ifjúság királya,
Lucian Blaga: HEGYI TAVAK KÖZÖTT
.jpg)
Megpihenünk itt fenn a pázsiton,
testünkben egy kis fáradság maradt.
Hegyi tavak között vagyunk, s gyönyörködünk.
A nap leáldozott ezüstös nyugaton.
A kristály levegőben odafenn
a sziklák, a fenyők s hegyi tavak,
még azok is, melyek távoliak,
kirajzolódnak élesen.
Mily nagy a csend! Tiszták a vonalak!
Mintha látnók, hogy a hegyi tavakkal
közelednek felénk a csillagok,
hogy minket félúton fogadjanak.
(Áprily Lajos fordítása)
Szabóné Fazekas Margit/Szomorúfűz/: Harangszó az estben
A nyári éjben lebegnek az árnyak
Felettünk ezüstös telehold világlik
Körötte csillagmécsesek gyúlnak
A fűben fénybogarak ragyognak
Madár hívja szerelmesen párját
Tücsök hegedüli éji szerenádját
Rólad ábrándozom át minden estét
csillagokban keresem szemed tükrét
Muallim: Génjeimmel...
Szád sarkánál kezdem
megyek középre
olyan meseszerű
minden porcod
mozdulatod, csak átfutok
de mindíg visszatérek
tudom sose lesz vége
génjeimmel eszlek meg.
Helen Bereg: Megérintettél
Megérintettél,
s én úgy éreztem, ezer éve már,
mióta ujjaidban játszik testemen
a simogatás.
Eltűnt a világ.
Csupán simító kezed volt az élet,
mely bőrömön éledt tiszavirággá
és elenyészett.
Fésülted hajam,
Tízfogú eleven fésű borzolt,
s én előre álmodtam a csodát,
ahogy szád csókol.
Eggyé öleltél.
A lét csupán elömlő vágy, forróság,
hogy lebegjen testem, meghazudtolva
a tömegvonzást.
Szabó Magda: Elfogadlak
Ki vagy te, aki visszafogtad
futásomat?
Mért vagy erősebb, mint az ösztön,
mely mást mutat?
Iszonyodásom menedékét,
mért szegetted velem a békét,
amelyet a földdel kötöttem,
hogy bírjam, ha föld lesz fölöttem?
Szóba se álltam az idővel,
most alkuszom vele;
hiába érzem, hogy vulkán e föld,
hogy füstöl krátere,
riadozó álmom felett
neveli suta magzatát, lebeg
az együgyű reménység,
hogy te meg én s a jegenyék talán,
akik hallgatták vad szívünk verését,
mi mégis, mégis, mégis...
ó, talány,
ki fejt meg téged?
Ha körülnézel, kiborul a táj,
feldőlt kosár,
mikor mosolyogsz, jó mezőn
futkos valami nyáj,
ha megszólalsz, felemeli fejét
a folyó, úgy lesi beszéded.
Téged szeretlek? Téged, vagy a
mindenséget?
A karcsú hegyek hajlatán
úgy lebben, mint a láng
ez a hajlékony, nyári éjszaka.
A ház. Haza. Világ.
Futni szerenék, be az éj alá.
Ki van ott, aki hív?
Ha láthatnál most szívemig!
Milyen zavart e szív.
Én nem örömökre születtem.
Neked mért örülök?
Rég nem lehetnek terveim.
Most mire készülök?
Bokám és útjaim szilárdak.
Most miért szédülök?
Jaj, mennyire félbemaradtam!
Hát mégis épülök?
Még nem tudom, mi vagy nekem,
áldás vagy büntetés.
De elfogadlak, mint erem
e lázas lüktetést.
Hát vonj a sűrű méz alá,
míg szárnyam-lábam befenem,
s eláraszt villogó homállyal
az irgalmatlan szerelem.
Őri István: Találkozás
Nem megfoghatatlan
ködös alakok
nem átlátszatlan
homályos ablakok
nem kimondott
elhaló szavak
nem semmibe tűnő
boldog pillanat
hanem
kezed,
mely kezemhez érkezett
élő-meleg, puha-örök
nem lángolás
nem tűz -
apró örömök
nem kérdések, nem beszélgetés
végtelen mosolyok
csillogó szemek
együtt ébredés
mámorító illatok -
ami te vagy, s 'mi én vagyok
nem ígéretek, csak napok,
mik egybe tűnnek
s hisszük: soha meg nem szűnnek
nappalok
éjszakák
csókok
ölelések
mert kezed kezemhez érkezett.
Csak úgy: Szótlanul
Csacska női szív ha megremeg
s néma sóhajban súgja a neved
betűivel sorba dobban
karom nyílik azon nyomban
kitárom szélesen
kereslek kedvesem
szelíd hangod nem felel
könnyem ajkamon tűnik el
kezem ölembe hull
Hát így szeretlek szótlanul
Csak úgy: Reggel
a nap csipkébe öltözött
kacsintva les szobánkba
s megtorpan a ház fölött
a reggel simogat
belopódzik az ablakon
szemem alá bújik
majd táncot jár az ajkadon
Még félálomban
kezem a párnán keres
válladra téved
s szám súgja szeress
Csak úgy: Rólad
csillagokat súgsz fülembe
az éj lüktet bennem
szavaid mint tavaszi zápor
felvirágzik lelkem
ha sétálunk a ligetben
nekünk suttognak a fák
azt suttogják: a szerelem
rájuk fonta mámorát
elmondod a napot holdat
mutatod a jövőt -multat
kinyitsz csodás rejtelmeket
megfejted a földet -eget
arcod mosolyod mind egy dallam
lelked mélyén ezer dal van
rabja vagyok a szemednek
Mit mondhatnék?Hát..., SZERETLEK
Őri István: HANGTALAN MESÉK
Rodin-The-Kiss
Mikor kezünk összeér
ajkunk szerelemről mesél
hangtalan szavakkal
néma imádsággal
veszett vágyakkal
selyem-suhogással
bársony takaróval
szelíd öreganyóval
bottal topogóval
bölcsen mosolygóval
élettel
álommal
mesével
valóval
szívből szólóval
szívnek adóval
mikor kezünk összeér
szemed szememhez ér
hangtalan szavakkal
végtelen vágyakkal
szerelemről mesél
Fodor Emese:Mikor a szemedbe néztem
Mikor a szemedbe néztem,
Láttam a tengert, s a homokpartot,
A kék eget, s a szikrázó napot.
Mikor a szemedbe néztem,
Láttam a csillogó gyémántot,
S a gyönyörű smaragdot,
Mikor a szemedbe néztem,
Magamat láttam mosolyogva,
S láttam ölelő karodban
Megpihenni lelkem.
Mikor a szemedbe néztem,
Egy új világot láttam
Mely eddig csak álom volt
S láttam az utat,
Mely a jövőbe tekint.
Mikor a szemedbe néztem,
Egy világ mosolygott vissza rám,
Mikor a szemedbe néztem,
Testünk egyé forrt,
S a mámor hevében
Hangunk az égbe szólt
Ady Endre:Nem adom vissza
Ha visszaadni lehet,
De nem adom vissza
A szemed.
Belőlem fognak nézni
Téged és egy kék tavat
S mit a földön nézni
Még szabad.
Visszaadok én mindent,
Ha visszaadni lehet,
De nem adom vissza
A szemed.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
