Bruno Mars - Grenade

Majtényi Erik: Virágének


Megyek utánad,
jössz utánam,
csupasz a vállad,
csupasz a vállam,
s akár a bőrre
tapadó inget,
cipeljük pőre
kétségeinket,
meg azt a terhes,
meg azt az áldott,
azt a keserves
bizonyosságot.
Szándékot szándék
félve kerülget,
karjatárt árnyék
lopva feszül meg,
szólsz botladozva,
szólok dadogva,
s legyűrnek félszeg,
didergő félszek.
Szempillád néha
nyugtalan rebben,
mint lüktetés a
kötözött sebben,
s szavunk a semmi
rácsához koccan
kétemeletnyi
hűvös magosban.
Valami lomha
időtlenség
süketen kongja
ideges csendjét,
s ebből a csendből,
ösztönünk börtön-
odvából feltör,
feltör dübörgőn
az a parázsló,
magát veszejtő,
meg nem bocsátó,
el nem eresztő,
eszelős, fojtott
kényszerűség,
vérünkbe oltott
védtelen hűség,
az a sikoltó,
láncokat oldó,
borzongó óhaj,
sunyi, kegyetlen,
emberi szóval
nevezhetetlen,
amitől félsz, és
amitől félek,
amiért élsz, és
amiért élek.

Majtényi Erik: Hogyha eloldanál


Hogyha eloldanál magadtól,
merre indulhatnék el akkor?

Hol lenne első menedékem,
hogy az emléked el ne érjen?

Járhatnék, ahol nem jártam még -
de mi várna rám, s mit várhatnék?

Mert fogadhat-e bizonyosság
olyan, hogy nem hasonlít hozzád?

S nem fájna-e a hasonlóság?
Nem érezném, hogy bitorolják?

Vackába nyüszítve, vonítva
kölyökállat kúszhat úgy vissza,

ahogy én egy riasztó estén
a visszautat megkeresném

Ellen Nitt:Azt hittem

Én azt hittem, hogy mindig kék,
ragyogó tükör a tenger,
s hogy rejtett aranyszemecskék
kincsével tele az ember.

Hogy járva a tengert, szembe kell
szállni merészen a széllel,
s akkor a hajós csodákra lel,
az idő nagy titkokat érlel.

Szálltam hát, Végtelen, feléd:
hullámok pörölye paskolt.
Ég s víz határa s a tengerfenék
derengett: messzi, deres folt.

S akkor megtudtam, hogy csak néha,
nagyritkán kék a tenger,
és hogy üres és szürke, még ha
csillog is sokszor, az ember.

Láttam földet, hol nincs tó, se folyó-
por és rög, semmi más:
nincs aranyszem a porban, melyből ott
gyúrják az ember fiát.

De tudtam: Nincs szebb feladat,
mint vágyva előre törni:
keresni, kutatni, hol rejlik a mag,
s szeretni, és gyűlölni.

És látni, hogy néha szürke homályon,
átragyog kéken a tenger,
s tudni: tisztább öröm nincs a világon
mint az, ha ember az ember.

Bon Jovi - Always

Primerose: Üres szavak


Becsukom szemem,
ne lássam, nem kellenek szavak.
Érdes dörzspapír,
helyén mély vérző seb fakad.
Színes mondatok,
mögötte végtelen űr
általa csak fájdalom,
mit a szív nehezen tűr.
Hiszen már tudom, hallottam
milyen is a szó, ha szárnyaló,
s mögötte sötét „SEMMI” van.
Csak egy luftballon, mi felemel,
de a légben durran el.
A zuhanás biztos, adott,
hisz nincs tömör valóság
mi megtarthatna ott.
Betűk és mondatok
szöges drótból csillagot
ne szívembe fonjatok.
No meg hát a NAGY SZAVAK,
melyek nyelvvel képzelt pillanatot
szemem elé ontanak.
Így építve szép csendben
alap nélkül
darázsfészket a lelkemben.
Hát nem kellenek szavak,
s azt is, mely belőlem fakad
elzavarom – eridj,
-hagyj engem gondolat!
Inkább becsukom szemem
Elég, ha csak a csend marad!

Primerose: Rohanok


összekapom
vágyam szívem
egybe rakom
rohanok
karodig meg nem állok
ott égő tűzzé válok,
elveszek szemedben
zuhanok
a lelked partjára
rogyok
hangosan szavalom
mint egy imát
benned fürödve
akár egy litániát,
szerelmem lángoló
himnuszát.
S máskor,
magányos éjjeken
csendesen szeretlek
Kedvesem

Primerose: Itt vagyok


Ha valaki, tépő fogakkal szívedbe mart
Ha nem látod hol kezdődik a másik part
ha fejed hajtanád megnyugvón ölbe
ha felébredsz éjjel s ijedten nézel körbe
itt vagyok
ha lelkedet egy szó tépi mit nem mond ki szád
ha kell egy pillantás (hogy be láss az íriszen át)
ha egy mosoly segít és felmelegít
s ha csak derűd osztanád meg velem így
itt vagyok

Jonathan Jeremiah - Happiness

Heinrich Heine idézetek német költő, író, újságíró


Heinrich Heine
német költő, író, újságíró


És a világ végül is igazságos, megbocsátja a lángot, ha elég erős és igaz a tűz, és szépen és hosszan lobog. A hiún ellobbanó szalmalángot keményen ítéli meg, és kigúnyol minden bátortalan fél-izzást. A világ tisztel és becsül minden szenvedélyt, mihelyt valódinak bizonyul, és az idő ebben az esetben bizonyos legitimitást is szerez.
***
Senki sem annyira őrült, hogy ne találna egy még őrültebbet, aki megérti őt.
***
Ahol a szavak elhagynak bennünket, ott kezdődik a zene.
***
Hogy mit jelent a sorscsapás, azt minden ember tudja, de azt, hogy mi a szerelem, még senki sem derítette ki.
***
Angyal azt mondja: égi öröm;
ördög azt mondja: pokoli kín;
ember azt mondja: szerelem.
***
A boldogság könnyelmű fruska, nem időz sokat egy helyen,
hajad szemedből elsimítja, megcsókol, s tűnik hirtelen.
***

Heinrich Heine: A dal szárnyára veszlek

  SZINYEI-MERSE PÁL  -SZERELMESEK (1878)
A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN
A dal szárnyára veszlek,
s elviszlek, kedvesem,
a Gangesz-parton a legszebb
ligetbe röpülsz velem.

Ott szelíd holdsugárban
virágzó kert susog.
Rád, nővérünkre várnak
a lenge lótuszok.

Ibolyák enyelegnek halkan,
fenn csillag nyúl magosan.
Mese csordul a rózsák ajkán,
rejtelmesen, illatosan.

A gazellák rád függesztve
szemüket, néznek komolyan,
és hallod, amint messze
morajlik a szent folyam.

Leheverünk a gyepre,
hol pálmák árnya ring,
s álmodjuk mindörökre
szerelmes álmaink.

Heinrich Heine: MINT EGY VIRÁG,OLYAN VAGY


Mint egy virág, olyan vagy,
oly tiszta, szép, szelíd.
Elnézlek, és szivemhez
a bánat közelít.

Kezem véd könyörögve,
meghallgat tán az ég:
ilyen maradj örökre,
ily kedves, tiszta, szép.

(Képes Géza)

Richard Marx - Right Here Waiting For You

Fazekas Margit /Szomorúfűz/: Lélekgyógyító Balaton

A távolban vitorlások siklottak a vízen. Szép látvány volt.
Nosztalgiával figyelte a kecses hajókat. Könnyű szél fújdogált,
lágy simogató érintéssel, bele-belekapva könnyű vászonruhájába.
A part meleg homokja talpait simogatta.
Imádta a tavat. Ha munkája engedte, szeretett üldögélni a napsütötte parton,
vagy esténként kis háza teraszán – rózsái között – figyelni a naplementét.
Elnézte, ahogy a vízben egy nagy vöröslő tűzgömbként
ragyogott vissza az izzó alkonyi nap. Csodálatos volt a látvány.
A ház, amelyben lakott, a Balaton partján állt. A kis kert a vízig húzódott.
Ez a kis ház és a tó – ugyanazt jelentette neki – a szüleit,
a gyermekkor emlékét, a szeretetet és a Balaton csodás szépsége
lelkének nyugalmát, gyógyulását. Az alkonyatban a kertből
a nagy végtelen vízfelületre látott. Szerette nézni a szél
szárnyán feszülő és repülő vitorlásokat. De nem csak nézni szerette,
hanem lerajzolni is a látottakat – csakis a maga kedvtelésére.
A házban nagyon sok kép őrzi keze nyomát.
Kedvelték a partszakaszt a művészek is. Rajzoltak, festettek.
De nagyon sok szépséget, örömöt adott a vízi sportok szerelmeseinek is a tó.

A balesete óta nehezen mozgott, talán emiatt is – zárkózottá vált.
Barátai ugyan sokszor meglátogatták, de ő nem szívesen járt társaságba.
Szeretett a könyveivel, a képeivel lenni és a számítógépével.
Hisz a munkája is ahhoz kötötte. Mivel az utóbbi időben
állapota rosszabbra fordult, hosszabb távra,
dolgai intézésére elektromos mopeddel közlekedett.

Egy évvel ezelőtt – egy kortárs festő kiállításán,
amely a közelben lévő kisvárosban volt, megismerkedett egy férfivel,
akivel azóta is tart a kapcsolata. Párszor találkoztak, de az éjszakákba nyúló netes és telefonos beszélgetéseik folyamán mélységekig megismerték egymást.
Most újra beleegyezett egy újbóli találkozásba. Minden félelem,
minden feszültség benne van, hogy hogyan lesz tovább. S
zorongással várja a találkozást, hisz az előző kapcsolatából fájdalmas,
becsapott érzéssel szabadult ki. A kesernyés szájíz nehezen múlik el.
A múltból feltörő emlékeket - amelyek mindig is ott éltek benne -
- nem tudta a felejtésbe visszagyömöszölni.

Helén elindult vásárolni, hogy készülni tudjon vendége fogadására.
Először kedves öreg barátjához nézett be, aki kis üzletében képeket,
könyveket árult. Az eladásra kínált képek között az ő rajzai is ott voltak.
Véletlenül találtak egymásra, két évvel ezelőtt. A lány egy szép,
ragyogó napsütötte kora őszi napon rajztáblájával ölében
üldögélt a parton, mikor Miklós bácsi feleségével arra sétált.
Az idős férfi szerette nézni a művészeket. Műértő szemmel értékelte,
nézte a képeket és válogatott közöttük. Ekkor látta meg a lány rajzát,
majd a többi, szebbnél szebbet, amit Helén készített.
A külföldi nyaralók által nagyon keresettek lettek a képei.
Miklós bácsi nagy örömmel fogadta őt most is, és nem kis összeget adott
át az eladott képei után. Még kicsit beszélgettek, majd a lány folytatta útját.
Bevásárolt. Jól felpakolva ért haza. Szeretett főzni, sütni,
a konyhába serte-pertélni, de saját magának gyors ételeket készített,
hogy minél több időt tudjon a Balaton parton, a képeivel tölteni.
A munkáját is szerette precízen, időben elvégezni.
Könyvelői munkát végzett egy biztonsági cégnek.
Nagyon meg voltak vele elégedve. Többször kérték,
hogy vállaljon más cégeknek is könyvelést, de nem szeretett volna robottá válni.
Baráti kapcsolatai régi barátságok voltak: gyerekkorból, a főiskolai évekből és balesete előtti munkahelyéről is. Hű volt. Szerette maga körül az állandóságot.

Szellő szárnyán sodródtak az érzései, az emlékek. Elmerült gondolataiba.
Fájdalommal emlékezett arra a napra, amikor a 30-ik születésnapjára készült,
kedves barátait várva. A közeli nagy bevásárlóközpontba indult bevásárolni.
Talán kicsit izgatottabban, talán nem olyan figyelemmel.
Az átjáró zebráján zöld útja volt és ő elindult. Kb. az út közepén járhatott,
mikor egy autó elgázolta. Nem sok emléke maradt a balesetről,
csak a fájdalom és a hónapokig kórházakban töltött időszak
történései, a keserűsége és az élni nem akarása.
Ennek már 10 éve. Orvosai nem sok jóval kecsegtették.
Sokáig kétes volt, hogy valaha lábra tud állni, hisz komoly
gerinc és láb sérüléseket szenvedett. Műtét műtétet követett,
végül az O.O.R.I.-ban tudták lábra állítani, mintegy három hónapos
kezeléssel. Hazaérkezése után – lelkének végleges gyógyulását a
Balatontól, - szeretett tavától és kis otthonától kapta meg.

Helén csinosnak mondott nő volt. Világosbarna vállig érő haja,
kék szeme és kissé teltebb alakja volt. Az egész lényéből sugárzott valami csábító,
ami vonzotta az embereket, főleg a férfiakat, akik bizony utána fordultak.
De ő csak egy valakit szeretett: Zolit. A 30-ik születésnapján
– mikor a balesete érte – akkor szerettek volna jegyet váltani.
Már nem voltak fiatalok, hiszen Zoli is 38 éves volt.
Mikor a lány balesete megtörtént, úgy érezte, nem kötheti tovább magához,
mert nem érezte magát teljes értékű nőnek.
A balesete során egy olyan sérülés is érte,
hogy gyereket vállalni is rizikó lett volna. Ezért gondolta úgy – Zolival is megbeszélve – jobb, ha visszaadja a férfi szabadságát.
Kórházi ügyei közel két évig tartottak – így baráti kapcsolatain
kívül egyedül maradt, a tavalyi évig, amikor megismerkedett
Andrással azon a kiállításon.
Izgatta a férfi, akinek egész lénye sugárzott.
Valami volt, ami nagyon vonzotta Helént.
Jóképű, őszülő, huncutul mosolygó, barna szemű férfi volt,
aki egy korábbi betegségéből kifolyólag egy láb amputált volt.
Elváltan élt, fordítóként dolgozott, amit otthon végzett.
Két ragyogó szeme mélyén titkokat rejtett, ami a lányt rabul ejtette.
Hosszú idő után először nem Zolira gondolt, hanem Andrásra,
a találkozásra. Az újbóli találkozásra gondolt,
ami talán sok mindent eldönt. A képek, a Balaton most csak a szeméig hatoltak,
a gondolatai már máshol jártak. Vágyott arra, hogy egy szerető
társ legyen mellette, akivel megoszthatja örömeit, bánatát.
Akivel együtt lehet, akivel együtt lélegezhet, gondolkodhat, aki lelki társa lesz.

Az ablakhoz ment. Lágy szél lengedezett, hajladoztak a fák lombjai.
A tó a messzeségből olyan volt, mint egy festmény.
A hullámok fodrozódtak a szél hatására. Csodálatos volt minden. Ha nekiült,
- mindenről elfeledkezve rajzolt. Érzékei kiélesedtek.

Látta az ablakból, hogy a szél felélénkült, és megjelentek az égbolton
a viharfelhők morcos fodrai. Éles csattanással villám hasított végig a horizonton.
Gyorsan, hirtelen tört rá a vihar. Megborzongott, mint mindig,
hisz ma is benne van a feszültség és a félelem a viharra.
Hirtelen elkezdett ömleni az eső. Vacogott a zaklatottságtól.
Amilyen hirtelen tört ki, olyan hirtelen lett vége is a nyári viharnak.
Újra kisütött a Nap.

Lassan készülnie kell, hisz András hamarosan megérkezik.
Élvezte a készülődést. Eközben gondolatai szárnyaltak.
A férfi nem mindennapi ember. Úgy érzi, megtalálta benne,
akire mindig is vágyott. Halk zene szólt a rádióban, s mire elkészült,
András megérkezett. Autójával beparkolt a lugas mellé,
nagy virágcsokorral kezében köszöntötte Helént.
Ezután meggyújtották az asztalon a gyertyákat, Helén tálalt.
Csendesen, halk zene mellett, - beszélgetve vacsoráztak.
A vacsora végeztével a férfi pezsgőt bontott ,
amit már a teraszon fogyasztottak el.
A lemenő Nap aranyfényben ragyogtatta a Balatont.
Visszatükröződő fényei meseszerűvé varázsolták a tájat.
Bűvölten álltak, egymást átölelve, nézve a messzeségbe,
a tóra, a naplementében. Lassan legurult az izzó,
vörös gömb a láthatáron és beesteledett. A kellemes,
langyos estében nyoma sem volt a délutáni nagy viharnak.
Enyhe szellő fodrozta a hullámokat. A lány haja is aranyfényben ragyogott.
A lenyugvó nap sugárözönt zúdított a vízre, ami lángolt,
mint a nyári, tűző nap a horizonton.
Zene, dallamok. Remény egy kis boldogság után,
vágy egy szerető, ölelő kedves után. Erre vágytak mindketten régóta.
Lassan kigyúltak az égbolton a csillagok. Először az esthajnalcsillag ragyogott fel,
majd a sok csillag sziporkázott, és ezüst fényével megjelent a vén,
öreg hold is. Lenyűgözte őket a látvány.
A férfi keze úgy ért Helénhez, olyan finoman, mintha attól félne,
elillan előle és mindez csak látomássá válik.
A lány beleborzongott ebbe az érintésbe. Átölelve egymást, halkan beszélgettek.
Mindketten tudni akarták a másik gondolatait, szándékait.
Vallották be egymásnak érzéseiket.

- Szeretlek, szeretlek! - Mit gondolsz, miért vagyok itt?

Lassan szétrepedt a páncél, amit idáig maga körül tudott.
Szemét elhomályosították a könnyek. Az égbolt csillagszikrákat szórt
a sötétkék horizonton, fürtökként tündöklöttek.
Így érte őket a vörös-sárgás kinyíló hajnal.
A Balaton felől párás kapu nyiladozott.
Szemébe sütött a Balaton felől a ragyogó napfény.

Glenn Miller-In The Mood

Szabó Lőrinc: Holdfogyatkozás


Nyáréji tó. Jegenyék, álmodók.
Sugársokszögön körben ráng a pók.
Öreg ezüstben öreg topolyák.
Ünnepély ma a megbűvölt világ
s nagy némajáték: éjfél s egy között
Árnykúpunk hegye lassan átsöpört
az égi Gömbön, s úgy üzen felém,
hogy van a Földön túl is esemény.
De, lám, a csillag újra gyúl s tovább
hinti az űrbe halk álomporát.
Bár meg se moccan, rohan minden út.
Kúszik rólunk is a fekete kúp.
Búcsuzót gügyög a fülemüle.
Álommá zsongul a tücsökzene.
Majd a legpuhább lepke is elül,
a Hold a szomszéd kertbe menekül
s ott játszik tovább, ezüstcsöndü fény,
a pók sokszögű tündérlemezén.

Lucian Blaga: A VERS


A villám sem él sokáig
fényében magányosan,
csupán addig, míg elérhet
felhőtől az első fáig,
mellyel egyesülni vágyik.
A vers maga is olyan.
Fényében magányosan
addig él, ameddig élhet,
felhőtől elér a fáig,
indul tőlem, s meglel téged.

(Lengyel Ferenc fordítása)

Garai Gábor: RÓZSA


Fölszisszentél:
ez a rózsa, ha
porcelánból volna, micsoda
bárgyú giccsbe fagyna ugyanaz
a langy tea-szín, a sugaras
vörös erezet, a szűz szirom,
a gyöngypermet a csöpp bolyhokon,
mily torz volna ragyogása is,
milyen esetleges és hamis. –

Mert nem attól szép és igazi,
hogy kelyhét így csak ő bontja ki,
hogy porzói ( épp ennyi s eképp)
körülállják óvón a bibét,
hogy való példány s botanikát
igazol, - de attól, hogy virág,
hogy a húsán nem szintétikus
harmat pereg, de ott záporoz
gyönge rostjaiban az idő,
hogy levágottan is egyre nő,
hogy most ilyen s egy perc múlva más,
hogy szüntelen, lázas virulás,
hogy elhull és többé nem terem
eleven mása már sohasem,
hogy nem örök benne semmi, csak
az ezer halandó változat.

Lényegét ha kőbe költenéd,
ne testét mintázd – az életét,
illatát, mely oly illanó,
mint kimondva elhaló a szó;
azt a titkát kell megfejtened,
hogy miképp egy és ezerszeres,
sorsát kell alkká öltsed itt:
miként tölti be törvényeit,
hogy micsoda zuhogásban áll,
míg kigyújtja s elfújja a nyár.

Gloria Gaynor - Can't take my eyes off you.

Primerose: Nem tudsz szeretni

 
Verő ereket hasít bennem lényed,
s magad valahol távol.
Nem menekülhetek a sors
mérgező, tüzes nyilától.
Mely akkor talált szíven
mikor szemembe néztél
Bájolgó szép szavakkal
Dzsinnként megigéztél
ahányszor előttem álltál
a "MINDEN" - így láttalak,
s testembe, mint százezer tüske,
húsomba fúrtad magad.
Szeretném olykor kitépni,
szétvágni a "nincs is" köteléket,
s mindig újra megpróbálni,
hogy ismét nélküled éljek,
de nem merem bolygatni,
a sűrűn engem átszőtt bilincset,
tán a végsőkig siratnám,
azt a valótlan nem létező kincset
Vagy ha szívem szaggatnám
apró  cafatdarabokra,
- nekem már nem kell -
így dobnám a porba.
Se így- se úgy nem jó,
semmit sem tehetek.
Tüskés bennem élő
indákat dédelgetek.
Már mindent elfogadok,
de nem tudom feledni
Hogy bár csontjaimban
Te lettél a velő,
igazán, szívedből
sosem fogsz szeretni.

Primerose: Apró titkom rád bízom


Kinézek az ablakon
- Köszöntelek szép napom!
- Ha volna rám egy pillanat,
megsúgnám a titkomat.
- Érzem, nálad jó helyen,
nem száll tovább, megpihen.
- Rabja vagyok, jól tudom,
mégis szárnyam szabadon.
- Ha kibontom minden éjjel,
repülök az éji széllel,
s lecsüccsenünk Ő meg én
a Szaturnusz gyűrűjén.
- Ott mesélünk sok csodát,
lopva vívunk csók csatát,
kergetőzve, egybe fonva,soha el nem engedve
mint a kalács, mit most süt a kemence
csillag poros utakon, ha sétálunk
szorosan fog, összeér a mi vállunk
ha rám néz- két szemében ott vagyok,
nevetve kínálja a holnapot.
Így vagyok én édes rab,
ki csak így lehet szabad.
... és most... Kedves Szép Napom ,
ez apró titkom rád bízom,
süss le rá ha látod Őt,
kitől - egy apró szívnek szárnya nőtt.

Primerose: A Te két kezed


Szeretlek én, Magasságos ismerem parancsaid,
s a mi telik megteszem!
Engedd hát hogy szóljak hozzád, nem kenyerem a gonoszság
szavam ne véld, hogy szemtelen!
Gondosan formáltad és tudom okkal tetted,
hogy az ember fiát ily szívvel teremtetted!
Egyet kapott csak magában ,
hogy párját lelje a nagy világban
Szeressen és adjon sokat
gyűjtse be a szép dolgokat.
Sokan vagyunk mindenki más
nem akad sok egyforma társ,
így hát meg kell becsülni
ha hallod a szót repülni !
Hibázhatunk nagyot sokat
kapjuk is a pofonokat
Ettől leszünk mindig többek !
Mert erősít mi nem öl meg !
Én is csak egy lélek vagyok,
Nagy csodákról mit sem tudok
Nem váltok meg egy világot
egy kis ajtó mit kitárok.
Szemem nem kukkol, csak halkan figyel!
gondolatom a semmi nyeli el.
Csak kérdezlek " mindent tudó" !
Ugye nincs hiába való,
van-e hát csodák világa
hol a szív a szívnek párja?
Hol szikrából tüzek gyúlnak
lelkek egymásba borulnak
Boldogság a virág neve,
szerelem a nyíló helye.
Nem kell vigasz nincs is bú ,
ott senki sem szomorú.
Boldogan él mind valahány,
azt sem tudják mi a magány.
Nem vívom ki haragod
Inkább akkor hallgatok!
A hangom rejtve,már szólni nem mer
Én vagyok csak, " a másik ember" !
Bocsásd meg ha kérdezek!
Hisz Te adtál szívet!
A Te két kezed!

Fever - Peggy Lee

Szerző: Szavak


Talán a szívem most szemtelenül merész,
s félek, hogy minden szó, már túl kevés.
Ma hozzád szólni vágyna ajkam,
úgy,ahogy a világot Benned láttam.
Lám, így lettél Te bennem üde reggeli gondolat,
kisöpörve,elűzve minden baljós gondokat.
Még nem ütött a harang misére,
De szép lelked, már rálapult szívemre.
Édes hangod nélkül így lett a drága csend,
s karod, békeszigete, hol megpihent a rend,
a sokat hajszolt, kergetett, megfáradt szívem,
miről oly gyakran képzelem s hiszem,
csak azért doboghat még újra,
hogy végre s mindörökre megtanulja,
Te vagy az élet illata, édes íz a számban.
Mikor nagy melegemben hűsszellő érintésére vágytam,
voltál Te a hűst adó harmat az én lázas testemen,
vadrózsaillatát hordó szellő a zöld réteken.
S így lett haragod sötétfelhő, belőle nyári zivatar,
vágyad izzó éh, mi csupáncsak engem akar!
Tőlem a messzeségben jártál, zsák borult szívemre,
könny csordult az üres helyedre.
Irdatlan hiánya féltőn simogató kezednek,
álmatlan leplet cipeltek könnyes szememnek.
Voltál magad, éjszakámon a fény,
árnyékom, az elérhetetlen lény.
Vigaszt, örömöt hozó mennyei tündér,
kinek pillantása, egy élettel felér.
S csillapító, hűvös, kristálytisztavíz rekkenő nyárnapon,
forró csókod bőrömön, a csattanó vakon.
Édesen fájó szabadságom és rövid, tüzes láncom,
melegségem fázós hajnalon, s részegítően szép álmom,
kihez érkezni, s odabújni mindig vágyom.
Te lettél s vagy a tündérvilágom,
az igaz, nagy szerelmem, boldogságom!

Forró Hajnalka: Egyszer

Szótlanul terülnek el
A csend szavai,
Lágyan érintenek -
Csillaggá csókolják
Szívemet,
Amíg emésztő tűzként
Egy leszek veled.

Kamarás Klára: Álomhajó

Most kék vizen lebeg ezüst hajóm.
Madárdal száll felém, s oly álmodón
érint a szellő, mit fényes selyem...
Repüljünk át az álomtengeren!

Figyelj! A parton pálmák intenek,
a távolban talán egy kis sziget...?
Kit érdekel most élet, vagy halál,
ha egy-két ilyen álom rámtalál...

Tovább, tovább... nincs veszve semmi sem,
még itt vagyok, még feldobog szívem.
Még hajt a vágy, leírni azt mi jó...
Ne haggy el álom... fény... ezüst hajó...!

Ella Fitzgerald & Louis Armstrong: Dream A Little Dream Of Me

Primerose: Merengés

TERÉK PETRA : Álmodozás/Daydream
Nem tudom, hová téved szemem
Hiszen a semmit kémlelem,
De jó nagyon, mert elhiszem
hogy itt ülsz most is velem
Átkarolsz és rám hajolsz
csókok között súgva szólsz
Én csendben iszom szavad
és szerelmemmel borítalak

Primerose: Szívem egy kottafüzet

Bábel Klára hárfaművész
szívem egy kottafüzet
s benne sok-sok dal van
mint kandallóban a tüzet
úgy szít most egy dallam
billentyűm nem vért pumpál
az éltető taktust veri
a pitvarok adják
a csodás hangzást neki
ám ez nem csak úgy születik
édes szavak élesztgetik
egy száj szólítja a verőt
csókokkal ad neki erőt
rezeg a vér,s az idegszálak
szonáták és duettek szállnak
az égbolt is beleremeg
ahogy Te pengeted ezt a szívet

Primerose: Nem igaz

az nem igaz, hogy magadért szeretlek
magamért, hogy életben maradjak
ahogy a levegőt, a vizet és az ételt.

az nem igaz, hogy veled akarok lenni
részeddé szeretnék válni, ahogy a sejtjeid
eggyé olvadva akarni a levegőt, a vizet és az életet.

Antoine de Saint-Exupéry: A KIS HERCEG


A nagyok semmit sem értenek meg maguktól, a gyerekek pedig belefáradnak, hogy örökös-örökké magyarázgassanak nekik.
***
Ha valaki szeret egy virágot, amely csak egyetlen példányban létezik a csillagmilliókon: ez épp elég neki, hogy boldog legyen, ha a csillagokra pillant. "Ott van valahol az én virágom" - gondolja magában."
***
"- Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz - mondta nekik. - Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz- meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon. "
***

A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta:
- Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám."
***
- Semmi sem tökéletes - sóhajtott a róka. De aztán visszatért a gondolatára: - Nekem bizony egyhangú az életem. Én tyúkokra vadászom, az emberek meg énrám vadásznak. Egyik tyúk olyan, mint a másik; és egyik ember is olyan, mint a másik. Így aztán meglehetősen unatkozom. De ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból. Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását...
***
“Aki hagyja, hogy megszelídítsék, az a sírás kockázatát is vállalja vele.”
***
Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is. "

***
"...ajándékul elárulok neked egy titkot.
Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
- Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse. "
***
- Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...
- Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
***
Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik. Akik úton járnak, azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletemberem szemében aranyból voltak. A csillagok mind-mind hallgatnak. De Neked olyan csillagaid lesznek, amilyeneke senki másnak … Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül Neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak! … S majd ha megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mindig is a barátom leszel.

Richard Bach
amerikai író


Ha bárkit meg akarsz tartani az életben - soha ne tartsd magától értetődőnek, hogy melletted van!
***
Milyen hamar belemerültünk a díszletek felállítgatásába, s közben megfeledkezünk arról, hol a gyémánt értékű lényeg!
***
Egyetlen dolog számít, amikor földi életünk végére érünk: hogyan szerettünk, jól csináltuk-e - milyen volt az a szerelem, amely belőlünk fakadt?
***
Viseld a magad kis maszkját, ha muszáj, hogy megóvd a benned rejtőzködő gyermeket a világtól, és ne hagyd elveszni ezt a gyermeket, barátom, mert akkor felnősz és meghalsz.
***
Ha feláldozzuk a boldogságot a biztonságért, megkapjuk - de a boldogságunkkal fizetünk érte.
***
Az unalom két ember között nem a hosszan tartó fizikai együttlétből fakad. A távolságból ered, a lelki-szellemi távolságból.
***
- Semmilyen jó dolog nem csoda, semmi, amiben örömünket leljük, nem álom.
- Te azt mondod, hogy a világ álom, márpedig néha örömünket leljük benne. Naplementékben. Felhőkben. Az égboltban.
- Nem. A kép álom. A szépség valóság. Érted, mi a különbség?
***
A bűbájos varázsú dolgok mindig vezetnek bennünket, s védenek is. Szenvedélyes vonzalmaink (...) valamiképp mágikus erők egész hadát rendelik elénk, hogy egyengessék előttünk az utat, hogy átvezessenek szabályok, észérvek és ellenérvek dzsungelén, szakadékok felett, s lebírják a félelmeket, a kétségeket.
***
Időről időre megéri behunyni a szemedet, és azt mondani magadnak a sötétben: "Én vagyok a varázsló, és amikor kinyitom a szememet, látni fogom a világot, amelyet én teremtettem, és amelyért csak én vagyok felelős."
***
- Szeretsz?
- Szeretlek - feleltem.
- Fogalmam sincs, miért...
- Mert csupa szeretet vagy, csupa melegség, mert vág az agyad, tele vagy ötletszikrával, mert minden érdekel, mert van benned felelősségérzet, mert élvezet veled lenni, mert szépen, érthetően beszélsz, mert mindennek a jó oldalát látod meg, mert érzékeny vagy, ezenkívül értelmes, kreatív, higgadt, sokoldalú, gyakorlatias, szabadságszerető, vállalkozó kedvű, szép, tehetséges, rendszerető, belátó, titokzatos, mindig más, kíváncsi, jókedvű, kiismerhetetlen, erős, határozott, kalandvágyó, komoly, megfélemlíthetetlen és bölcs.
***
Lehet, hogy egymást kerestük egész eddigi életünkben. Most, hogy találkoztunk, most, hogy egy röpke pillanatra megízleltük, milyen csodás is lehet a szerelem ezen a földön, most csupán a félelmeim miatt el kell válnunk és soha többé nem találkozunk? Azzal töltöm majd a hátralévő napjaimat, hogy keresem azt, akit valójában már megtaláltam, csak nem volt bátorságom szeretni?
***

OTIS REDDING: The Dock of the Bay

Primerose: Immár elhiszem

Tomasz Rut- EX AMO
Mikor belépsz, nem az ajtó tárul
magam nem is értem-tán az univerzum tágul
napok, hetek, évek
S te bennem, én benned égek

A szavaid belém ékelődnek mélyen,
majd feltörve világít, szikrázó fényben,
mint szilárd torony, fehéren,
szívem vörös tengerében

Mindennapom gyöngye két szemed,
s ahogy kezemmel megérintelek
szárnyalok Veled, egekbe emelsz,
számra csókolva, csontomig szerelmet lehelsz

Átváltozom, s megszületek újra
Mikor ajkad fülembe súgja:
"Minden vagy, Szeretlek"
egyszerű lényemből általad levedlek.

Mint sáros agyagból a kiégett díszes forma
s mintha bányák mélyéről hozott smaragd volna
úgy szőtt szobrászommá az élet,
s csiszollak kövemmé téged

Ha nézel, ha szólsz
Neked esztelen elhiszem:
Létezik varázslat, létezik szerelem

Primerose: Csorduló láva


Álmomban, hozzám bújtál.
Égő vággyal fölém hajoltál.
Tüstént forró lett a testem !
Simultam..., kedved kerestem.

Ezer fényes villám cikázott a sötétben
Célhoz érve, szívem viharos tengerében
A hatalmas hullámok, felhőkig kerekedtek
A tenger mélye rengett, örvények tekeredtek
Vörös volt az ég izzott a viharban
Vizek alján láva csordult a hasadó talajban

Öleltem s öleltél, mintha vége sose lenne...
Egyesült szenvedély út a végtelenbe...
De, jött a gonosz reggel elvette az álmom !
Azóta a nap alatt, én csak a holdat vágyom.

Primerose: Köszön a kikelet /Vágtat a tavasz/


Nézd amott minden virágjával vágtat a tavasz
Itt még tél dereng, s tán azért nem látod azt
Érzi a föld, a madár, a jeges szél már hiába cibál
Utolsókat rúgja kínkeservesen, de lassan ideje lejár
Látod a cinke még fagyos ajkát, új nótára nyitja
szerelmetes rügyeket az új életre tanítja
lesz itt virágba borulás és zápor
feledjük a telet lépjünk ki a mából
Holnap, holnapután köszön a kikelet
ibolyák csókolnak, nyakadba üdvözletet
Nárciszok suttognak misztikus meséket
ébrednek a fák a bokrok a rétek
Ne gondolj a mával, még foga van a télnek
Nézz a holnap kosarába,
s mosolyogj a tavasz hírnökének

George Benson - In Your Eyes

Helen Bereg: Szemek játéka

Ha rád nézek s te rám nézel kedvesen,
mosolyban játszik köztünk a levegő.
Láthatatlan, megfoghatatlan erő
vonzza testedhez testem: a szerelem.

Egy szemvillanás elég, nem kellenek
szavak, megfakult bókok, egetverő
ígéretek, bár fülnek szép, megnyerő.
Nem kellenek csak tiszta, néma szemek,

melyek hang nélkül beszélnek, lágy moha
selymével simogatnak, értem égnek,
némán őrzik arcom, nem szólnak soha.

Pillák mögé zárva, édes kaloda
lesz életem, sejtjeim benned élnek,
két szemedben visszacsillan a csoda.

7.szonett

2010. július 12.

Radnóti Miklós: Ó FÉNY, RAGYOGÁS, NAPSZEMŰ REGGEL!



Ó, nézd. Zsolozsmás tiszta a reggel
és szerelmes szavainkkal elszáll
a köd és minden tiszta lesz.
Ragyogj!
Nézd, csillog a tenger és üvegpartokon
cseng a faragott hullám a nap alatt!

Ó fény, ragyogás, napszemü reggel!
Imádkozz! és
mutasd meg magad, mert
üvegpartokon állunk és
átlátszók vagyunk. Vérünk
mint szentelt , metszett pohárban
aranyszinü bor; csillog hidegen.
Imádkozz, imádkozz értem!

Ó, csengenek a partok és remegnek;
torkunk áhitatot küld a ködök után
és megsimogatjuk a napot a
szemeinkkel és a szemeink fájnak!
Zenés üvegpartokon szeretlek
és imádkozz
ó, imádkozz értem!
mert csillogó reggeleken is kiáltom
hogy érted csillognak a megcsengő
partok és érted a napszemü távol!

1929 február 2

Babits Mihály: O Lyric Love



Terólad száll a dal, zivatarverte líra,
lantverte zivatar, lírai szerelem!
feletted ég az ég, alattad messze nyílva
a pokol, ingatag jársz ingatag helyen.

Örök parázsmező égeti földi lábad
s az égő fájdalom táncolni megtanít:
ütemes sántaság, mint aki tűzbe hágott
s kit kígyó csíp bokán, kapkodja talpait.

Kiáltanál, tudom, de zene lesz a jajból
mert egy ajk hangszerül hangolta ajkadat
egy szép zenés ajak, mely dalt fakaszt a dalból,
mint hangvillát ha ütsz, másik is hangot ad.

Ó hóbillentyüs ajk zenés, meleg csodája
hogy gyengéd hangjaid betöltik a leget
s mint rezgést rabul ejt a zongorák pedálja
ha elhallgatsz, a szív zenéje emleget.

Ó kedvesem, ki vagy? Előtted messze nyílva
az ég, sugárosan jársz sugaras helyen;
utánad dús pokol, zivatarverte líra,
lantverte zivatar, lírai szerelem.

Paul Verlaine: La lune blanche


Fehér a hold...
Fénylő csalit
S összehajolt
Lomb andalit,
Halk nesz-beszéd...

Te drága, szép...

A tó dereng
Mint mély tükör s
Mélyébe reng
Vén fűzfatörzs,
Szél búja rí...

Álmodni hí...

Égből szelid
Nagy béke száll
S kék tüzeit
Csillagsugár
Rezdíti fent...

Oh óra!... szent!...

/Tóth Árpád/

Andrea Bocelli & Sarah Brightman "Time To Say Goodbye"

Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú

Mednyánszky László (1852-1919)Alkonyi erdő
Előttünk már hamvassá vált az út,
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szivembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le,
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szivembe visszatér
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

József Attila: EGGYÉÖLELŐDÉS VÁGYA

MÉZESHETEK, 1905 BIHARI SÁNDOR FESTMÉNYE

Hiába gyúl ki nagy szemedbe máglya,
Csókos kin ajkamat hiába rágja
S ölelni vágyás: többet akarok.

Husodba forróság lohol lihegve,
Ruhád letépve szállna mély egekbe
S aztán? mi van még? - Többet akarok!

Mint csecsemő, kit gonosz, céda anyja
Kemencére vetett, mely összemarja,
Vágyban vonagló szép szivem olyan.

Ó úgy szeretnék eggyé lenni véled!
Hogy folyna eggyé vérem és a véred,
Mint szélvész ültén két fáradt folyam.

Egy lelkünk lenne, mely nyugodtan lengne
És semmisülne át a végtelenbe
S betelt egy-test, mely többé nem akar.

Két bús álomvirág, mely egynek nyilhat.
Mint eggyé lesz a szellő és az illat,
Ha már sunyít a romboló Vihar.

1923. jan. vége

Radnóti Miklós: BÉKESSÉG


Te, ez olyan jó, - ez a matató
hallgató szomorú játék,
éjjeli játék szomorú szívvel
és szemekkel, magamellé
szelíden, hosszan odaejtett
szomorúujjú fehér kezekkel,
mikor egy bútor görbe lába
ernyős lámpám világa alól
csillan, mint néha léha szobákban
bronzfényű aktok síma háta.

Josh Groban - You Raise Me Up

Primerose: Tiszta szívvel

Álmaimból riadva éjjel
még felsírok hangtalan
szemem könnyben ázik
bár tudom mily hasztalan

Még hallom a dallamot
lábam lépné ritmusát
még dobbantja a szívem
utolsó taktusát

arcom párnámba fojtom
s sikolt a néma fájdalom
Rám törnek éji árnyak
s nincs immár oltalom

szélesre tártam lelkem
s lám most beleszakad
hát tiszta szívvel szeretni
már tudom: sosem szabad

Primerose: Engem keresel?

John William Waterhouse­­ -Field Flowers 1894
Engem keresel?
ne távolra nézz kedves!
szívedben vagyok,

a bordáidat,
simogatom, s lelked
pihen ujjamon,

a tenyeremben
remény vizét hordozom
terítem ajkadon,

"szerelem" ezzel,
fűtöm véred szüntelen
bent az erekben,

s csendben vagyok
sétáinkon hallgatom
szívverésedet,

itt keress engem
a legbelső üregben
benned rejtezem,

ketten -egy vagyunk,
amíg még van holnapunk
veled dobbanok.

Primerose: Senki, senki

Nem vagyok én senki, senki
bírának szeplőtlen kell lenni
én pedig csak ember vagyok
bűnre én is bűnt halmozok
 ki lelkét veszi olykor  másnak
elszámol majd a túlvilágnak
Egyszer úgy is át kell menni
nem ússza meg senki, senki
szívvel vagy szívtelen
senkinek sincs kegyelem

Evanescence - My Immortal

Bella István: …És szólt a szó

És szólt a hegy:
– Ha alvó kő leszek,
hogy felébredjek,
kezedbe veszel-e?

És szólt a Nap:
– Ha már nappal leszek,
hogy megvirradjak, szemed
fölnyitod-e?

S a csillag szólt:
– Ha már csak fény leszek,
szemhéjad alá, látni
elrejtesz-e?

És szólt a tó:
– Ha tűz gyöngye leszek,
egy fűszál sóhajában
meghallasz-e?

És szólt a szó:
– Ha kucorgó fény leszek,
a szájad szélén, hogy megláss,
egyetlenegyszer kimondasz-e?!

Bella István: Csonka mondatok


Jön valaki. Belép az ajtón.
A fénybe bámul. Tükröm kinyitja.
Otthagyott boromba belekortyol.
Otthagyott poharam elejti.


Nem gyűlölöm. Helyettem-társad.
És talán ő se gyűlöl engem;
ki rég a rég kivágott hársak
szeme színében melegszem.

Bella István: Sanzon

Milyen szerelem volt, milyen!
Akár a vízbefúlók harca,
– meg nem marad a fövenyen,
magát elfedi, kitakarja,
mint a víz, meghal szüntelen.

Milyen szerelem volt, milyen!
Két késdobáló hideglelése,
– de hol a kés, hol a porond már,
s mégis: köröttem, homlokomnál
rezeg szemed lángoló kése.

Milyen szerelem volt, milyen!
Két idő, egymásba akadva!
Két megválthatatlan igen,
remegő fa, remegő balta
szűnik, születik szüntelen.

Mégis szerelem volt, igen!
Víz, fény szakadó szívverése –
mit kidobogtam, kidobogtál,
ami nincs még és ami volt már,
igen és nem. Mégis és mégse.

Nádas Gábor-Szenes Iván: Különös éjszaka volt /Czerovszky Henriett/

Primerose

Apró mozdulat,
nekünk mérföldnyi érzés,
megsimítottál.
***
testemben vérem
s véremben sejtjeim
ott őrizlek én

Primerose: Varázs

pillantásod belém forr
bennem sistereg
karoddal igézel
mit képzelni nem lehet
szád a számon
forró arany
szíved, lelked- varázsa van
és ha ez mind fölém borul
ősi tűz, mi felszabadul
egeken hasító villám
mit lényed szabadít csak én rám
először kis csendes patak
s csobog tiszta, kristály vize
amint halad úgy megdagad 
s vízesés lesz egyszeribe
érintés, ölelés, mind oly csoda
mint messziről jött vándornak
a hófehér szoba
ki most nyitotta szemét
s még sosem látott szépet
s hirtelen erdők, fák 
és virágos rétek
aki már kóstolt mézet
Tudja, mit beszélek
csak becsukja szemét
s úgy lát, ahogy én - Téged

Primerose: Rémálom

fekete minden,
árnyak suhannak
a hold sápadtan világít,
éjje van a vadnak
lecsap rám a sötét réme,
mellkasom feltépi
nézem ahogy szívem,
utolsó cseppjét vérzi
tán már nem is bánom,
szem lesütve várom
zokogok, könnyem pereg
-Édes, drága Napfény,
 tudnád hogy szerettelek;
nem küzdök tíz körömmel
a boldogságot kutatva
szívem darabokban,
lerogyok, magam föl- s megadva


egy hang sem jön torkomon,
nem ordítok ziláltan
vissza , vissza gondolok
mi volt mit eddig találtam
már nem is vergődök,
csendben hátra dőlök
...és hallgatom
ahogy  a sötét démon csámcsog
lelkemen, csontomon

Elton John & Blue - Sorry Seems To Be The Hardest Word

Baranyi Ferenc: Egyszer majd minden összeköt

Ölelésünkben összeér:
talán a szív, talán a vér.

Az éjszakában összeköt:
talán a fény, talán a köd.

Mi hát - mi egybetart - a lánc?
Talán szeretsz.Talán csak kívánsz.

Mindegy. Most hozzám tartozol.
S enyém leszel valamikor.

Egyszer majd minden összeköt:
a szív, a fény - a vér, a köd

Vészi Endre: Tavaszi páros

Csontváry Kosztka Tivadar A szerelmesek találkozása
- Te vélem dicsekedjél.
- Tevéled én dicsekszem.
- Édes, ha nem szeretnél ...
- Szeretlek s megöregszem.
- Piros fonál az élet.
- De tűzd hajamba kérlek.
- Egem, napom, sajátom!
- A két szemedben látom.
- Szememben Te vagy mindig.
- Szemem Veled színültig.
- Hiányod ég karomban.
- Szoríts, szoríts te jobban!
- Hajad virágba szökken.
- Virág az ég fölöttem.
- Érzed az illatot ma?
- Folyónak száz a fodra.
- Folyó fut, nő az árnyék,
az este szétterül.
- Ne mondd szívem, hogy várj még,
mert ínyem keserű.
- Ne várj! Tovább ne várjunk.
- Egymásra így találjunk.
- Mily dombos, hűs a melled.
- Pihenj kis tornya mellett.


1949

Radnóti Miklós: A' la recherche...

Régi szelíd esték, ti is emlékké nemesedtek!
Költőkkel s fiatal feleségekkel koszorúzott
tündöklő asztal, hova csúszol a múltak iszapján?
hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot
ittak a fürge barátok a szépszemü karcsú pohárból?


Verssorok úsztak a lámpák fénye körül, ragyogó zöld
jelzők ringtak a metrum tajtékos taraján és
éltek a holtak s otthon voltak a foglyok, az eltűnt
drága barátok, verseket írtak a rég elesettek,
szívükön Ukrajna, Hispánia, Flandria földje.


Voltak, akik fogukat csikorítva rohantak a tűzben,
s harcoltak, csak azért, mert ellene mitse tehettek,
s míg riadozva aludt körülöttük a század a mocskos
éj fedezéke alatt, a szobájuk járt az eszükben,
mely sziget és barlang volt nékik e társadalomban.


Volt, ahová lepecsételt marhakocsikban utaztak,
dermedten s fegyvertelen álltak az aknamezõkön,
s volt, ahová önként mentek, fegyverrel a kézben,
némán, mert tudták, az a harc, az az õ ügyük ott lenn, -
s most a szabadság angyala õrzi nagy álmuk az éjben.


S volt ahová ... mindegy. Hova tüntek a bölcs borozások?
szálltak a gyors behívók, szaporodtak a verstöredékek,
és szaporodtak a ráncok a szép mosolyú fiatal nők
ajka körül s szeme alján; elnehezedtek a tündér-
léptű leányok a háború hallgatag évei közben.


Hol van az éj, az a kocsma, a hársak alatt az az asztal?
és akik élnek még, hol vannak a harcra tiportak?
hangjuk hallja szívem, kezem őrzi kezük szorítását,
művük idézgetem és torzóik aránya kibomlik,
s mérem (néma fogoly), - jajjal teli Szerbia ormán.


Hol van az éj? az az éj már vissza se jõ soha többé,
mert ami volt, annak más távlatot ád a halál már. -
Ülnek az asztalnál, megbújnak a nők mosolyában
és beleisznak majd a poharunkba, kik eltemetetlen,
távoli erdőkben s idegen legelőkön alusznak.

Dobrády Ákos feat Emilia - Szerelemre hangolva

Primerose: Leveledhez


Szavak,
Kezembe veszem
Dédelgetem,
Zsebre vágom,
De hirtelen előrántom,
Örömmel mosolygom
És nézem, nézem,
Minden betűjét érzem,
Olvasgatom mert szeretem,
ezek kedves szavak nekem!

Primerose: De jó volna


Azon gondolkozom,
csendes kis Patakom,
ha szél lehetnék hajnalig,
végig fújnám partjaid!
Lágyan fodroznám a széled,
csillogjon hát drága fényed.
De, ha volnék aranyhal,
ki úszkálhat a patakkal,
Azt volna csak jó megérni,
bensődben vígan élni!
Felhő, ha lehetnék, sötét fergeteg,
szakadnék minduntalan, hogy részed legyek.
Vagy csak kavics, pici,apró, lábadnál,
mivel, akkor, egyfolytában átfognál!
Simogatna kristály vized,
fényesre mosná e bús szívet.
Szebb volna az, minden másnál.
Ha akarnál, mindig látnál.
Ölelgetnél selymesen.
De jó volna Kedvesem!

Primerose: Hív a szív


Megszólal, a csacska szív
Látod? Most is táncba hív!
Tán a lábad oly sete,
hogy nem tud lépni egyre se?
Hagy vigyelek el oda,
hol mindig szól a muzsika.
Lélekből font hangszeren,
szívem fújja lelkesen.
Megfogom a két kezed,
lázasan forgok veled,
szorosan hozzád bújok,
átveszem a ritmusod.
Szívünk egyszerre dobog.
Te rám fonod a két karod.
Ha megcsókolsz – hagyom.
Ha nem jó –visszaadom!
Elfáradunk? Pihenhetünk.
Majd, hajnalig beszélgetünk.
Fejem nyugszik válladon,
karom nyakadba fonom,
S együtt lélegzek veled,
csak nyújtsd felém a két kezed.
S tartson, amíg meg van írva,
réges-rég a csillagokba!

Beyonce - If I Were A Boy


Muallim: Megpendíted

Hely: Lágymányos
Azért lettem kifaragva
megfoghatnak, kemény
az vagyok, hideg és állandó
zuhoghat, fújhat, rúghatnak
fényem a régi nem arany
csak egy kő, igen megvéstek
karom letörték, beverték
ég a barátom, lelkem szerelme
már csak egy torzó, beteg
kettétört szikla vagyok

Mindig utazok ide meg oda
megállni nem tudok
nincs hol, mert címem nincs
keresek valamit, valakit
iránytalan, érzéketlen világ
kerülni tudok csak, értem
senki sem kíván, eláraszt
csak szavak, hit nélküliek
hazugság álruhában, igaz
felismerhetetlen, gonosz
mindig utazok ide meg oda
megállni nem tudok

Csak a búgást értem, a mélyet
bentről jöhet, megpendíted
szomorkás dallamok, bőgő
megrepedt a burok, drága
ha ezt hallom, ide csak leülök
gyere ülj, rezegjünk a húrral
borulj vállamra és hallgass
szoríts oda, mindkettődhöz
a jelenre és múltra
csak a búgást értem, a mélyet
bentről jöhet, megpendíted.
Related Posts with Thumbnails