Verő ereket hasít bennem lényed,
s magad valahol távol.
Nem menekülhetek a sors
mérgező, tüzes nyilától.
Mely akkor talált szíven
mikor szemembe néztél
Bájolgó szép szavakkal
Dzsinnként megigéztél
ahányszor előttem álltál
a "MINDEN" - így láttalak,
s testembe, mint százezer tüske,
húsomba fúrtad magad.
Szeretném olykor kitépni,
szétvágni a "nincs is" köteléket,
s mindig újra megpróbálni,
hogy ismét nélküled éljek,
de nem merem bolygatni,
a sűrűn engem átszőtt bilincset,
tán a végsőkig siratnám,
azt a valótlan nem létező kincset
Vagy ha szívem szaggatnám
apró cafatdarabokra,
- nekem már nem kell -
így dobnám a porba.
Se így- se úgy nem jó,
semmit sem tehetek.
Tüskés bennem élő
indákat dédelgetek.
Már mindent elfogadok,
de nem tudom feledni
Hogy bár csontjaimban
Te lettél a velő,
igazán, szívedből
sosem fogsz szeretni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése