fekete minden,
árnyak suhannak
a hold sápadtan világít,
éjje van a vadnak
lecsap rám a sötét réme,
mellkasom feltépi
nézem ahogy szívem,
utolsó cseppjét vérzi
tán már nem is bánom,
szem lesütve várom
zokogok, könnyem pereg
-Édes, drága Napfény,
tudnád hogy szerettelek;
nem küzdök tíz körömmel
a boldogságot kutatva
szívem darabokban,
lerogyok, magam föl- s megadva
egy hang sem jön torkomon,
nem ordítok ziláltan
vissza , vissza gondolok
mi volt mit eddig találtam
már nem is vergődök,
csendben hátra dőlök
...és hallgatom
ahogy a sötét démon csámcsog
lelkemen, csontomon
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése