Primerose: Örökkörforgásban

Edvard Munch- The Kiss.

hívna már a hang,a belsőt szaggató
vágyna már a kar, ölelve volna jó
hogy mesélhetném el, milyen,
mikor az édes arc. tenyeremben megpihen
ahogy a felkelő nap a földet simogatja,
ahogy a csendes kis patak,csobbanó csókját a medernek adja,
ahogy az ormokat a lágy felhő, körben, magába zárja,
ahogy a nyári éj, minden csillagával ráborul a tájra,
hívna már a száj,a mindig szomjazó,
szemed tiszta fényében füröddni volna jó
lehetnék-e apró vér lemez, s ereidben suhannék sebesen
magadban hordoznál, örökkön kedvesem
vagy lehetnék tüdődben lágy szövet,
mely érted, Neked, az oxigént szűri meg
bármi lehetnék...
csak mi legyünk egymásban
alakuljunk át, vagy szülessünk újjá
eggyé kapcsolódva, örök körforgásban.