Radnóti Miklós: Ó FÉNY, RAGYOGÁS, NAPSZEMŰ REGGEL!

Ó, nézd. Zsolozsmás tiszta a reggel

és szerelmes szavainkkal elszáll

a köd és minden tiszta lesz.

Ragyogj!

Nézd, csillog a tenger és üvegpartokon

cseng a faragott hullám a nap alatt!

Ó fény, ragyogás, napszemü reggel!

Imádkozz! és

mutasd meg magad, mert

üvegpartokon állunk és

átlátszók vagyunk. Vérünk

mint szentelt , metszett pohárban

aranyszinü bor; csillog hidegen.

Imádkozz, imádkozz értem!

Ó, csengenek a partok és remegnek;

torkunk áhitatot küld a ködök után

és megsimogatjuk a napot a

szemeinkkel és a szemeink fájnak!

Zenés üvegpartokon szeretlek

és imádkozz

ó, imádkozz értem!

mert csillogó reggeleken is kiáltom

hogy érted csillognak a megcsengő

partok és érted a napszemü távol!

1929 február 2

Babits Mihály: O Lyric Love

Terólad száll a dal, zivatarverte líra,

lantverte zivatar, lírai szerelem!

feletted ég az ég, alattad messze nyílva

a pokol, ingatag jársz ingatag helyen.

Örök parázsmező égeti földi lábad

s az égő fájdalom táncolni megtanít:

ütemes sántaság, mint aki tűzbe hágott

s kit kígyó csíp bokán, kapkodja talpait.

Kiáltanál, tudom, de zene lesz a jajból

mert egy ajk hangszerül hangolta ajkadat

egy szép zenés ajak, mely dalt fakaszt a dalból,

mint hangvillát ha ütsz, másik is hangot ad.

Ó hóbillentyüs ajk zenés, meleg csodája

hogy gyengéd hangjaid betöltik a leget

s mint rezgést rabul ejt a zongorák pedálja

ha elhallgatsz, a szív zenéje emleget.

Ó kedvesem, ki vagy? Előtted messze nyílva

az ég, sugárosan jársz sugaras helyen;

utánad dús pokol, zivatarverte líra,

lantverte zivatar, lírai szerelem.

Paul Verlaine: La lune blanche

Fehér a hold...
Fénylő csalit
S összehajolt
Lomb andalit,
Halk nesz-beszéd...

Te drága, szép...

A tó dereng
Mint mély tükör s
Mélyébe reng
Vén fűzfatörzs,
Szél búja rí...

Álmodni hí...

Égből szelid
Nagy béke száll
S kék tüzeit
Csillagsugár
Rezdíti fent...

Oh óra!... szent!...

/Tóth Árpád/

Andrea Bocelli & Sarah Brightman "Time To Say Goodbye"

Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú

Mednyánszky László (1852-1919)Alkonyi erdő

Előttünk már hamvassá vált az út,
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szivembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le,
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szivembe visszatér
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

József Attila: EGGYÉÖLELŐDÉS VÁGYA

MÉZESHETEK, 1905 BIHARI SÁNDOR FESTMÉNYE



Hiába gyúl ki nagy szemedbe máglya,
Csókos kin ajkamat hiába rágja
S ölelni vágyás: többet akarok.

Husodba forróság lohol lihegve,
Ruhád letépve szállna mély egekbe
S aztán? mi van még? - Többet akarok!

Mint csecsemő, kit gonosz, céda anyja
Kemencére vetett, mely összemarja,
Vágyban vonagló szép szivem olyan.

Ó úgy szeretnék eggyé lenni véled!
Hogy folyna eggyé vérem és a véred,
Mint szélvész ültén két fáradt folyam.

Egy lelkünk lenne, mely nyugodtan lengne
És semmisülne át a végtelenbe
S betelt egy-test, mely többé nem akar.

Két bús álomvirág, mely egynek nyilhat.
Mint eggyé lesz a szellő és az illat,
Ha már sunyít a romboló Vihar.

1923. jan. vége

Radnóti Miklós: BÉKESSÉG

Te, ez olyan jó, - ez a matató
hallgató szomorú játék,
éjjeli játék szomorú szívvel
és szemekkel, magamellé
szelíden, hosszan odaejtett
szomorúujjú fehér kezekkel,
mikor egy bútor görbe lába
ernyős lámpám világa alól
csillan, mint néha léha szobákban
bronzfényű aktok síma háta.

Josh Groban - You Raise Me Up

Primerose: Tiszta szívvel

Álmaimból riadva éjjel
még felsírok hangtalan
szemem könnyben ázik
bár tudom mily hasztalan

Még hallom a dallamot
lábam lépné ritmusát
még dobbantja a szívem
utolsó taktusát

arcom párnámba fojtom
s sikolt a néma fájdalom
Rám törnek éji árnyak
s nincs immár oltalom

szélesre tártam lelkem
s lám most beleszakad
hát tiszta szívvel szeretni

már tudom: sosem szabad

Primerose: Engem keresel?

John William Waterhouse­­ -Field Flowers 1894

Engem keresel?

ne távolra nézz kedves!

szívedben vagyok,

a bordáidat,

simogatom, s lelked

pihen ujjamon,

a tenyeremben

remény vizét hordozom

terítem ajkadon,

"szerelem" ezzel,

fűtöm véred szüntelen

bent az erekben,

s csendben vagyok

sétáinkon hallgatom

szívverésedet,

itt keress engem

a legbelső üregben

benned rejtezem,

ketten -egy vagyunk,

amíg még van holnapunk

veled dobbanok.