mely rád ontja arany sugarát!
Irigy vagyok a komisz talajra,
mely viseli lábad nyomát!
Irigy vagyok a madárdalra,
mindig füledbe zengheti énekét ,
s a rózsa vörös hajnalra ,
mely nálad nyitja fel szemét !
Irigy vagyok az üvegpohárra,
Ő nap mint nap a szádhoz ér !
Ó, de lennék én pohár ott...,
nem is adnám semmiér’!
Bárcsak volnék tollpihe,
mely párnádról az arcodra libben,
vagy puha selymes takaró,
hogy minden éjjel beterítsen!
Kezem, ha paplan csücske volna,
ölelnélek, vigyáznám álmaid,
S lágyan csendben kisimítnám
élet gyűrte ráncaid!
De talán, ha volnék inged,
Jaj! De azt is le kell venni!
Bárcsak élnék mindig benned,
és te sem tudnál elengedni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése