Csak úgy: Tiszta szívvel
Álmaimból riadva éjjel
még felsírok hangtalan
szemem könnyben ázik
bár tudom mily hasztalan
Még hallom a dallamot
lábam lépné ritmusát
még dobbantja a szívem
utolsó taktusát
arcom párnámba fojtom
s sikolt a néma fájdalom
Rám törnek éji árnyak
s nincs immár oltalom
szélesre tártam lelkem
s lám most beleszakad
hát tiszta szívvel szeretni?
már tudom: sosem szabad
Ady Endre: Láttalak...
Mosolyogva néztél,
Éppen úgy, mint akkor,
Mikor megigéztél.
Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor azt sugtad:
Édesem, szeretlek!
Láttalak a multkor,
Mosolyogva néztél,
Gyönyörű vagy most is,
De meg nem igéztél.
Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor hazudtad
Ezt a szót: Szeretlek
Kányádi Sándor: Viseltes szókkal
vannak vidékek ahol a szerelem
akár a harmat az árnyékos helyen
tavasztól őszig őrizgeti magát
szerény hasonlat de illik rám s terád
félszeg is mint az iménti asszonánc
de időt-jelző mint arcunkon a ránc
vannak vidékek ahová nehezen
vagy el sem ér a környezetvédelem
kimossák sóid kasza is fenyeget
csupán a harmat táplálja gyökered
tisztások széle északos vízmosás
ha annak vennéd hát legyen vallomás
vannak vidékek ahol csak úgy lehet
megmaradnunk ha kezemben a kezed
és a viseltes szónak is hamva van
ha félárnyékban s ha nem is boldogan
száríthat szél és süthet hevet a nap
míg a harmatból egy csöppnyi megmarad
Newyear: A húr remeg
remegnek a falak
egy dal mindent felkavar
rozsdazöld kilincseit
feszegeti a múltnak
… nemrég még elakadt
ha megjelent
egy-egy arany
hajzuhatag
… de nem lett új tavasz
a játszó sugarak alatt
közöny indái fonták be
a homlokokat
hideg acélszemek
mondtak ítéletet
… a vágyak trónja
régóta üres
… a húr remeg
a záró akkordokat még
nem nyelte el
az est
(teljesen)
Kun Magdolna: Legyél nekem
Legyél a félelmem csendszavú őre.
Könnyillatú ébredésem álomharcosa.
Mosolygó pillanat a sodródó időben,
Ha túl sokszor üt rám Isten ostora.
Legyél szerény jövőm vég nélküli perce.
Egy tiltott szívdobbanás rejtett dallama,
Hogyha minden remény haldokolni látszik,
Egy feléledő ritmus még életben tartsa.
Legyél csalódásom vigaszt hozó napja.
őrizd két szemeddel a fény pillanatait,
Hogy minden, ami álom valósággá váljon,
S csillaggá ragyogja a mosoly nyomait.
.kaktusz
Tudod arra gondoltam,
talán az eredeti terv szerint,
az ember tökéletes műnek készült,
olyannak,
amit felületesen átlapozni nem elég,
aki érteni szeretné,
annak el kelljen benne mélyedni,
ahogy egy igazi nagy műhöz illik,
amit kevesebben vesznek a kezükbe,
még kevesebben értenek,
de aki kíváncsi rá,
az rá időt szán,
akit érdekel a lényeg,
megkeresi, ha rátalál,
gazdagabb lesz tőle,
az életét kíséri végig ,
de a mű, vagyis az ember
rájött útközben,
lehetne népszerűbb sokkal,
sokkal olvasottabb,
ha engedne magából,
ha könnyedebb,
kevésbé igényesebb lenne,
ha kevesebb a mondanivalója,
több lehet a rajongója,
igaz,
csak ideig-óráig,
csak amíg átlapozzák,
csak amíg kiolvassák,
s mert semmi különöset nem találnak,
mint olvasottat kipipálják,
a sorsa,
mint minden könnyű kis regénynek,
amit olvasnak sokan,
de ami mély nyomot nem hagy,
az ember arra vágyik,
hogy sokan olvassák, és legyen,
aki az olvasmányban el is merül,
de az csak keveseknek sikerül,
hogy egyszerre legyen mély értelmű,
és mindenki számára érthető.
2010. szept.04.
Tóth Árpád: Madárcsicsergés...
Madárcsicsergés,
Nyitott könyvemen napos lombok árnyéka reszket
Ó, betűk, napos élet szürke árnya,
A lap szélén egy apró sugár
fut végig.
Igen,
A fák nem nőnek az égig.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
