Szabó Lőrinc: A halál csiráival…

XXIV.

Nem futni, – szép lassan kimenni az

időből, és folytatni, napra-nap,

a lassu meghalást: igen, csak ez

jut nekem is, hisz tudom – óh, sokan

megmondták! – hogy az öröm gyilkosa

a lélek és a szellem. Gyötrelem

öntudatra ébredni: nincs sehol

valóságos cél, hitre érdemes.

Ha állat volnék, hegyek és mezők

s a perc kóbor fia, vagy ha paraszt

ekék nyomát követném s egyszerű

emberek közt pihennék, amikor

zsongó méhkas a májusi akác

s a föld szivéig ledobog a Nap

fullasztó gyönyöre, még csak nem is

sejtve, hogy mily gyönyörű a világ,

nem illetnék ajkam a csüggedés

és céltalanság fájó szavai

s nem érezném, hogy milyen nyomorult

a legnagyobb élet is. A robot

nehéz, de talán megnyugtat. Nekem

üres a lélek s a test alacsony: soha

nem fogok igazán örűlni, mert

antik romok s modern igéretek

között a beteg századok fölé

szivárványhidat épitve szavam

hitetlenség szava s gondolatom

a halál csiráival születik.

Szabó Lőrinc: Hasztalan lázadás

Pillám alatt összetört ezer álom

s – szeretlek? nem szeretlek? – nem tudom már.

Túlságosan ragyogsz, eleven álom,

s szerelmedet elbirni nem tudom már.

Gyűlölködve kiáltom: – Idegen kéz,

eressz! ne vezesd utam! megtagadlak! –

Mégis te formálsz ujjá, idegen kéz,

és csak nő az erőd, ha megtagadlak.

Nem tudom, mi történt… Talán az Isten

játszik velem s te vagy a fény szemében.

Ha eldoblak, megjelenik az Isten

s nehéz harag hömpölyög nap-szemében.

Nemes Nagy Ágnes: Egy ismeretlen

Bosor Zoltán-Lila szoba

Egy ismeretlen, kongó, nagy szobában,

hol néhány szék van és egy zongora,

itt mondanám meg, hogy már nem szeretlek,

s talán nem is szerettelek soha.

S átölelne a kongó ismeretlen,

s egyedül maradhatnék, mint a fa,

jutalmául, hogy bátran ezt hazudtam,

mert oly nehéz. De hol van a szoba?

Auth Csilla - Nem tudok nem gondolni rád

Primerose: Szemem a végtelenbe látott

kitárt mellkassal, lelkem kibontva léptem feléd

csupasz szívem, megcáfolva az élet ütemét

nem dobogott már magamért

neved zengte szabadon

szárnyalt, mint a sas magason

s zuhant, porba, egyetlen szavadon

karod, mely derekam fonta át szeretve

szemed, mely mélyre fúrt szemembe

kezed, mely simogatva emelt az egekbe

egyetlen perc alatt mindent feledve

pörölyként sújtott le, vaksötét verembe

s mint mikor hirtelen csap le a fagy, deret lehelve

úgy hasított csontomig a szó, meztelen testem köré jégfalat emelve

kutattam íriszed univerzumát,

szemem messzire a végtelenbe látott

meglelem -e még benne az értem izzó lángot

vagy eztán, csukott szemekkel fagyosan járom a világot

Primerose: Táncot jár a szél

havas a táj fehérbe öltözött

lelkembe mégis a tavasz költözött

szememben ébred meleg barna szemed,

rajtam pihen simogató kezed

míg szavad számra suttogod

csacska szívem dobban egy nagyot

gyorsan ver szerelmesen

megpihen a kebleden

még az esti csók íze is piroslik a számon

de én már a reggel hevét várom

s kint a csendes udvaron

táncot jár a szél a havon

hirtelen el fog és éget a vágy

ajkadra vágyom mely édes és lágy

és erős férfi karod...

ahogy testem köré fonod

suttogó hangod kinyitja lelkem

tenyered nyomán virágzik testem

s kint csak hullanak a pelyhek szakadatlan

bent izzik a szobánk virágzó tavaszban

Primerose: Maradj velem

Édes hangod elvarázsol,

itt szól bennem lehetsz bárhol.

Harmat cseppek csilingelnek,

mikor megmozdul a nyelved.

A legszebb bimbó szirmát bontja,

ha a nevem, szád kimondja.

Ó, és drága ölelésed,

az elmúlás is újra ébred,

hogyha karodba borulva,

rád fonódva mint az inda,

csókod oltja szomjas ajkam,

nincs olyan , hogy abbahagyjam,

azt kívánva egyre-egyre,

repülve a fellegekbe,

Ez ajándék örök legyen,

maradj velem! Maradj velem!

Chicago - If you leave me now

JENS AUGUST SCHADE: A ládikó /Chatollet/

A daloló lakkmadarak a ládikón,

a rejtelmes kínai napfényistenek,

kik önmagukról festegetnek képeket,

s mintha évezredek kelnének tőlük dalra bennem,

oly élővé lesz minden itt,

ülök csak s bámulom a ládikót,

mely zenélni kezd hirtelen

s kinyílik,

s látom, Kína mindahány istene

kórusba kezd bele

köröttem itt

s gyerekes nyugalommal énekel.

JENS AUGUST SCHADE: A csodálatos váza /Den vidunderlige vase/

A csodálatos váza - az időtlen szöcskével,

amelyik ugyanegy helyen áll napra nap

a sötétzöld fűben. Mögötte meg a hold

s egy sötét kicsi templom. Mily szívesen ülnék ott,

ha álmodva a képbe beletűnhetnék magam is -

nézném a zord vidék aprócska házain

a fénylő holdsugárt. S hallgatnám hangjait

a reszkető tücsök halhatatlan dalának.