kitárt mellkassal, lelkem kibontva léptem feléd
csupasz szívem, megcáfolva az élet ütemét
nem dobogott már magamért
neved zengte szabadon
szárnyalt, mint a sas magason
s zuhant, porba, egyetlen szavadon
karod, mely derekam fonta át szeretve
szemed, mely mélyre fúrt szemembe
kezed, mely simogatva emelt az egekbe
egyetlen perc alatt mindent feledve
pörölyként sújtott le, vaksötét verembe
s mint mikor hirtelen csap le a fagy, deret lehelve
úgy hasított csontomig a szó, meztelen testem köré jégfalat emelve
kutattam íriszed univerzumát,
szemem messzire a végtelenbe látott
meglelem -e még benne az értem izzó lángot
vagy eztán, csukott szemekkel fagyosan járom a világot
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése