a töltés tövében
ívet húzott a nap
mikor szád szegletében
lágyan megcsókoltalak
puha tenyeredben
arcom megpihent
de zakatolt hevében
a szív idebent
lelkem testedbe bújt
s tiéd az enyémbe
a két szív úgy simult
mint hernyó a selymébe
s mikor elköszöntünk:
"Édes, holnap újra látlak"
nem vettem észre,
hogy lelkem ott maradt nálad
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése