Primerose: Hadd legyek
Hadd legyek
-egy hang, mely torkodból tör fel
-egy álom, mely éjjel átölel
-egy pillanat, mely a legszebb estén jön el
-egy érzés, mi testeden át a lelked kapuját veri fel
Hadd legyek
-orkán -ki elragad és tépett levelekkel takarva,
óvva édes valóságod a magasságig felkapva
röptet csodás érzelmekig,
s minden végső húrt megfeszít.
Hadd legyek
egy dallam, mi besurran füledbe
s szimfóniát zengedezve,
mámorosan elvarázsol,
szemeden már játszva táncol
a csillogó boldogság zenéje,
ujjaidban taktus, mely dobol ütemére
S ha csak egy kis röpke gondolat leszek,
s "csak úgy" veszek, homlokod megett,
Boldog leszek holtomiglan,
mint ahogy a gondolat illan.
Csak úgy: Mikor...
Nagy István: Virágzó almafák (1910.körül)
mikor szerelmet súg fülembe szád
virágba borulnak az almafák
Mondd Kedves, ugye érzed az illatát?
Közben karod, mint selymes barka ág
átölel, s ahogy a szád közel,
lassan ajkad ajkamhoz ér ,
S a szó hosszú csókba tér,
lelkem nyílik ,s mit csak érezhet ember
fel ér az egész világegyetemmel.
S már nem kell szó szemünk beszél
Ahogy a szíved- szívemben zenél
Primerose: ...és
a töltés tövében
ívet húzott a nap
mikor szád szegletében
lágyan megcsókoltalak
puha tenyeredben
arcom megpihent
de zakatolt hevében
a szív idebent
lelkem testedbe bújt
s tiéd az enyémbe
a két szív úgy simult
mint hernyó a selymébe
s mikor elköszöntünk:
"Édes, holnap újra látlak"
nem vettem észre,
hogy lelkem ott maradt nálad
Szomorúfűz: Szerenád neked
és a lelkiismeretem sem bánt,
szerenáddal emlékezem rád,
angyali üdvözletet küldök hozzád
Átlebegtem pár éven nélküled:
szomorú mesék a sorsom útján
Hullócsillagok kelnek útra,
mély titkokat álomba bújtatva,
fekete árnyakba belenémulva
Kezed oly árván hagyott, mint
hulló levél az őszülő fákat
Messze mélyről hallom hangod
Dallammá érik bennem némaságod
.kaktusz
Tudod, arra gondoltam,
hogy életében az ember
a tiszta szívéből kevésszer szeret,
és többször köt üzletet,
üzletet köt, közben úgy tesz,
mint aki nagyon szeret,
talán a tradíciók,
talán mert szereti szebbnek tudni,
a dolgait szebbnek mutatni,
hozzá az üzlet nem méltó,
mégis üzletet köt,
miközben titkolja a tényt maga előtt is,
pedig üzletet kötni nem bűn,
az is lehet nagyon tisztességes,
csak a törvényeit kell betartani,
könnyebb, egyszerűbb sokkal,
mint a játszott szeretet
erőltetett szabályait,
tiszta lapokkal kell játszani,
nem szabad a másik felet megtéveszteni,
és nem szabad a színlelt szeretet
mesterkélt szirmaival leplezni,
hogy a szeretete mély és igaz,
sokszor maga is elhiszi,
pedig az ilyen üzlethez elég az őszinteség,
és a kölcsönös szimpátia,
akkor még ügyvéd se kell hozzá,
ahol az nincs,
ott a bizalmatlanság hamar felüti a fejét,
mi lesz, ha a másik megszegi a szerződést,
ha a szabályokat felrúgja,
az is fontos, hogy milyen a múltja,
a tiszta múlt nagyobb
esély a biztonságra,
még azt mondja, szeretlek,
s a csalásra keres bizonyítékot közben,
sokszor köt üzletet érdekből,
kevésszer szeret tiszta szívből,
de akik úgy szeretik egymást,
teljes szívükkel, és teljes lelkükkel,
azok rendíthetetlenek a bizalomban,
mert a szeretetnél nincs ragyogóbb,
nincs bizonyíték megbízhatóbb,
minden, ami megzavarhatná csak olyan,
mint egy haszontalan,
kihajításra ítélt tárgy,
nem saját biztonságra vágyik,
elég tudni a másik biztonságát,
ha ketten szeretik egymást,
akkor a napsütéses oldalát mutatja,
és a másiknak is csak azt látja,
minél mélyebb lesz a gyökér,
a szeretetnek a gyökere,
minél jobban behálózza az egészet,
az árnyékos annál kevesebb lesz,
több lesz a vállalható rész,
mire átjárja az embert a szeretet,
a sötét rész úgy elszáll,
mint napsütésben a hajnali pára.
2009. május 15.
Babits Mihály /I. éves bölcsész/
"Mi a lélek, mi az egyéniség?
Nem valami külön létező dolog, nem anyag, hanem csak forma és szín.
Gondolataink, hangulataink benyomásokból és érzetekből alakulnak,
a benyomásokat és érzeteket pedig a külső világból kapjuk.
Ekként nincs egyetlen gondolat vagy érzelem, mely velünk született volna: minden lelkiállapotunk
a külső világ ránk hatásának eredménye. A lélek pedig nem egyéb, mint a lelkiállapotok összessége.
A lélek olyan, mint egy tiszta lap, melyet a világ ír tele, vagy inkább mint egy üres kancsó,
melyet a világ tölt meg színes boraival. S ha nincs két egyforma lélek,
vagyis ha minden embernek külön egyénisége van, az egyrészt azon alapul,
hogy nincs kettő, aki ugyanazt a világot látná, másrészt, hogy nincs kettő,
aki ugyanúgy látná a világot. A folyadék alakja a kancsó alakjától függ. Azt hiszem,
egészen érthető lesz a dolog, ha a fényképészetről veszek példát.
Ugyanazon dolog fényképe más és más lesz más géppel és más lemezen.
A kép minősége a gép minőségétől, a lemez színétől is függ.
Ilyen fényképezőgép a mi lelkünk is. Mindenikünk lelkében a világ tükröződik vissza,
de mindenikünkben másként tükröződik. S a lélek maga, az egyéniség nem egyéb,
mint a világnak egy sajátságosan színezett tükörképe."
Csak úgy: Rád gondolva
Szíved felett
lelnék, biztos helyet
örök lüktetésben
együtt, Veled
Újjászületve
egy áramlásban
s együtt múlni el
a végső dobbanásban
Csak úgy: Ha elvész
ha meghal a dal
s a néma csend leszáll
mi marad nekem?
ha elvész a szó
s az utolsó kiszáll
súgsz-e egy imát?
Primerose: Őrizlek
Hűvös tavaszi reggel
lomha eső pereg.
Az álmos szürke égen
ólom felhő lebeg,
emlékeimben kutatva
keresem a szépet.
Arcod,széles mosolyod
mi pupillámba égett
látom,könnytől csillogó
szelíd, barna szemed,
ajkad ahogy fülembe súgja,
égő szerelmedet.
Karod ahogy melledre von,
s hevülten zár magába.
Már mind itt rejtem
szemem csarnokában.
Ahogy őrzi kincsét,
sok csillagát a világegyetem,
úgy őrizlek én,
ha nem vagy itt velem szép Kedvesem.
Szabó Lőrinc: Nincs rád időm
Égből hívsz? Hangod még elér,
egy percre fölfigyel bennem a vér,
aztán csak régi, sötét dühe zúg,
mar, mint a lúg.
Én poklok rabja vagyok, és
már nem tudom, mi a pihenés…
Te? – Menj… Neked még otthonod az
arany ősz, a kék tavasz:
te ráérsz, tied a végtelen,
pogány mult álmai, csönd, szerelem,
te tündér vagy, gyermek, libegő
fény, lepke, szitakötő:
óh, szép, szép volna az élet,
kis pillém, szállani véled,
szabad utakon, föl s alá,
mindegy, hová:
de rám körutak hegylánca szakadt,
tárnák, földalatti falak
őrzik fiatal életemet –
Mit akarsz tőlem, égi üzenet?
Fény, ne gúnyolj! – Én rabszolga vagyok,
kötelesség, pénz, hajsza, kín, robot –
Meg se érthetsz – – Lepkém, szitakötőm,
hagyj el: nincs rád időm!
Szabó Lőrinc: A halál csiráival…
XXIV.
Nem futni, – szép lassan kimenni az
időből, és folytatni, napra-nap,
a lassu meghalást: igen, csak ez
jut nekem is, hisz tudom – óh, sokan
megmondták! – hogy az öröm gyilkosa
a lélek és a szellem. Gyötrelem
öntudatra ébredni: nincs sehol
valóságos cél, hitre érdemes.
Ha állat volnék, hegyek és mezők
s a perc kóbor fia, vagy ha paraszt
ekék nyomát követném s egyszerű
emberek közt pihennék, amikor
zsongó méhkas a májusi akác
s a föld szivéig ledobog a Nap
fullasztó gyönyöre, még csak nem is
sejtve, hogy mily gyönyörű a világ,
nem illetnék ajkam a csüggedés
és céltalanság fájó szavai
s nem érezném, hogy milyen nyomorult
a legnagyobb élet is. A robot
nehéz, de talán megnyugtat. Nekem
üres a lélek s a test alacsony: soha
nem fogok igazán örűlni, mert
antik romok s modern igéretek
között a beteg századok fölé
szivárványhidat épitve szavam
hitetlenség szava s gondolatom
a halál csiráival születik.
Szabó Lőrinc: Hasztalan lázadás
Pillám alatt összetört ezer álom
s – szeretlek? nem szeretlek? – nem tudom már.
Túlságosan ragyogsz, eleven álom,
s szerelmedet elbirni nem tudom már.
Gyűlölködve kiáltom: – Idegen kéz,
eressz! ne vezesd utam! megtagadlak! –
Mégis te formálsz ujjá, idegen kéz,
és csak nő az erőd, ha megtagadlak.
Nem tudom, mi történt… Talán az Isten
játszik velem s te vagy a fény szemében.
Ha eldoblak, megjelenik az Isten
s nehéz harag hömpölyög nap-szemében.
Nemes Nagy Ágnes: Egy ismeretlen
Bosor Zoltán-Lila szoba
Egy ismeretlen, kongó, nagy szobában,
hol néhány szék van és egy zongora,
itt mondanám meg, hogy már nem szeretlek,
s talán nem is szerettelek soha.
S átölelne a kongó ismeretlen,
s egyedül maradhatnék, mint a fa,
jutalmául, hogy bátran ezt hazudtam,
mert oly nehéz. De hol van a szoba?
Primerose: Szemem a végtelenbe látott
kitárt mellkassal, lelkem kibontva léptem feléd
csupasz szívem, megcáfolva az élet ütemét
nem dobogott már magamért
neved zengte szabadon
szárnyalt, mint a sas magason
s zuhant, porba, egyetlen szavadon
karod, mely derekam fonta át szeretve
szemed, mely mélyre fúrt szemembe
kezed, mely simogatva emelt az egekbe
egyetlen perc alatt mindent feledve
pörölyként sújtott le, vaksötét verembe
s mint mikor hirtelen csap le a fagy, deret lehelve
úgy hasított csontomig a szó, meztelen testem köré jégfalat emelve
kutattam íriszed univerzumát,
szemem messzire a végtelenbe látott
meglelem -e még benne az értem izzó lángot
vagy eztán, csukott szemekkel fagyosan járom a világot
Primerose: Táncot jár a szél
havas a táj fehérbe öltözött
lelkembe mégis a tavasz költözött
szememben ébred meleg barna szemed,
rajtam pihen simogató kezed
míg szavad számra suttogod
csacska szívem dobban egy nagyot
gyorsan ver szerelmesen
megpihen a kebleden
még az esti csók íze is piroslik a számon
de én már a reggel hevét várom
s kint a csendes udvaron
táncot jár a szél a havon
hirtelen el fog és éget a vágy
ajkadra vágyom mely édes és lágy
és erős férfi karod...
ahogy testem köré fonod
suttogó hangod kinyitja lelkem
tenyered nyomán virágzik testem
s kint csak hullanak a pelyhek szakadatlan
bent izzik a szobánk virágzó tavaszban
Primerose: Maradj velem
Édes hangod elvarázsol,
itt szól bennem lehetsz bárhol.
Harmat cseppek csilingelnek,
mikor megmozdul a nyelved.
A legszebb bimbó szirmát bontja,
ha a nevem, szád kimondja.
Ó, és drága ölelésed,
az elmúlás is újra ébred,
hogyha karodba borulva,
rád fonódva mint az inda,
csókod oltja szomjas ajkam,
nincs olyan , hogy abbahagyjam,
azt kívánva egyre-egyre,
repülve a fellegekbe,
Ez ajándék örök legyen,
maradj velem! Maradj velem!
JENS AUGUST SCHADE: A ládikó /Chatollet/
A daloló lakkmadarak a ládikón,
a rejtelmes kínai napfényistenek,
kik önmagukról festegetnek képeket,
s mintha évezredek kelnének tőlük dalra bennem,
oly élővé lesz minden itt,
ülök csak s bámulom a ládikót,
mely zenélni kezd hirtelen
s kinyílik,
s látom, Kína mindahány istene
kórusba kezd bele
köröttem itt
s gyerekes nyugalommal énekel.
JENS AUGUST SCHADE: A csodálatos váza /Den vidunderlige vase/
A csodálatos váza - az időtlen szöcskével,
amelyik ugyanegy helyen áll napra nap
a sötétzöld fűben. Mögötte meg a hold
s egy sötét kicsi templom. Mily szívesen ülnék ott,
ha álmodva a képbe beletűnhetnék magam is -
nézném a zord vidék aprócska házain
a fénylő holdsugárt. S hallgatnám hangjait
a reszkető tücsök halhatatlan dalának.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
